Négy kiváló építész kapta meg a vármegyei kamara idei díjait

Négy építész kapta meg idén a „Bács-Kiskun Vármegyei Építész Kamara Díja 2026.” elismerést. A szervezet építészeti díjpályázatára, kilenc pályamű érkezett. A rendezvény kezdetén Katkics Tamás kamarai elnök üdvözölte az eseményen résztvevőket. Majd dr. Virág Zsolt művészettörténész, a hazai kastély- és műemlékvédelem elismert szakértője tartott előadást, amiknek számos nagyszabású örökségvédelmi projekt és tudományos kiadvány kötődik a nevéhez. A rendezvényen a „Műemlék-felújítások a Kárpát-medencében” című előadásának keretében az előadó egyebek mellett az erdélyi gyimesbükki Rákóczi-vár felújítását ismertette, amely a történelmi Magyarország ezeréves határát ellenőrizte a 17. századtól fogva. A felújítása az elmúlt években történt meg. A romos állapotban lévő egykori magyar erőd korábbi átépítési tervei megtalálhatóak a bécsi szaklevéltárban, amely a kivitelezők munkáját megkönnyítette.

Ezt követően a hazai szecessziós stílusban épült Kárpát-medencei egykori magyar kastélyokról adott érdekes ismertetőt a vendég. A szakember után Illy-Frankó Mónika és Juhász Anna művészettörténészek a Szecessziós építészet a Magyar Királyságban című új, hiánypótló kötetüket ismertették. A hatalmas munka mintegy 600 épületet mutat be mai és korabeli fotókkal és tartalmas leírásokkal. A könyvből kiderül, hogy az első világháború előtt évtizedekben milyen csodálatos épületek születtek idehaza.
A rendezvény végén négy építész kapta meg a „Bács-Kiskun Vármegyei Építész Kamara Díja 2026.” elismeréseket.
A benyújtott alkotások tablóit a teremben kiállítva tekintette meg a közönség a Cifrapalota Pávás Termében. A pályaműveket szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke Rudolf Mihály DLA okleveles építész, tagjai dr. habil. Bereczki Zoltán PhD és Dobos Péter okleveles építész voltak. A kamara ünnepi eseménye fogadással ért véget.
