"Nekünk így születtek a gyerekeink” – egy örökbefogadás története

Vannak gyerekek, akik kilenc hónap alatt érkeznek meg a családjukba. És vannak, akikre éveket kell várni. Tas Zoltán és Orosz Marina számára a szülővé válás hosszú, küzdelmekkel teli utat jelentett. Történetükben három kisfiú sorsa fonódik össze: három testvéré, akik kezdetben külön utakon jártak, ma mégis egy családot alkotnak.

Egy másik út a szülővé váláshoz

Zoltán és Marina 2010-ben házasodtak össze. A gyermekvállalás azonban nem úgy alakult, ahogyan azt elképzelték. Mindent megpróbáltak, amiben reményt láttak. Négy inszemináció, hat lombikprogram, két elveszített terhesség - "sok - sok remény, majd újabb csalódás". Végül úgy döntöttek, elengedik azt az utat, amelyen addig haladtak.  A vágyuk azonban nem változott: továbbra is szülők szerettek volna lenni, így az örökbefogadás felé fordultak. Néhány év várakozás után egyszerre két kisfiú érkezett az életükbe.

Két kisfiú egyszerre – az első találkozástól az otthonig

A legidősebb kisfiúk 2 éves, a középső pedig még csak egyéves volt, amikor hozzájuk került. Előtte külön nevelőcsaládban éltek, így korábban még egymást sem ismerték. Az első találkozás után fokozatosan kezdődött az ismerkedés. Hetente többször látogatták a gyerekeket, egyre több időt töltöttek együtt, és lassan kialakult közöttük a kapcsolat.

Aztán eljött a hazaköltözés pillanata. Egyszerre két kisgyermek, két pelenkás, két külön személyiség és rengeteg új feladat. A házaspár számára ez olyan volt, mintha egyszerre született volna két gyermekük.

Az addig megszokott életük gyökeresen megváltozott. Előtte közösen dolgoztak a Leves'M Levesbárban, amelyet együtt álmodtak meg és üzemeltettek. Az új családi szerepekhez azonban újra kellett rendezniük az életüket. Marina otthon maradt a fiúkkal, Zoltán pedig az étterem működését vitte tovább. Az első időszakban nemcsak a gyerekekkel való összeszokás jelentett kihívást, hanem az is, hogy a házaspár korábban szinte minden idejét együtt töltötte. Most hirtelen külön kellett helytállniuk.

"Szeretnéd, hogy megnyugodjon, hogy most már itthon van"

Az örökbefogadás nemcsak a szülők számára jelent új kezdetet. A gyermekek is egy korábbi élethelyzetből érkeznek meg egy új családba. Marina sokat gondolkodott azon, mit élhet át egy kisgyermek, amikor elszakad az addigi környezetétől, az ismerős hangoktól, illatoktól és megszokásoktól. „Amikor fogod őt, tudod, és öleled, és szereted, és szeretnéd, hogy megnyugodjon, és sokáig ringatod, sokáig, amíg egyszer csak meg nem nyugszik, hogy most már itthon van.”

Azt mondja, sok szeretettel és türelemmel végül otthonra találtak náluk a fiúk. A gyermekek érkezése után az első „anya” és „apa” megszólítások is meghatározó emlékek maradtak. Nem azért, mert valamiféle viszonzást vártak volna a szeretetükért, hanem mert jó érzés volt látni, ahogy a kapcsolatuk egyre mélyül.

Három évvel később újra bővült a családjuk

2021-ben ismét bővült a család. Megérkezett a harmadik kisfiuk is, aki szintén ugyanattól a vér szerinti édesanyától született, mint a két nagyobb testvére.  „Nála viszonylag hamar le kellett pörgetni ezt az egész folyamatot, mert a Covid miatt elcsúsztunk egy évvel, és már ő is 2,5 éves volt, amikor hozzánk került. Pedig még csak négy hónapos volt, amikor megtudtuk, hogy ő érkezik hozzánk, és beadtuk a szükséges papírokat.”

A legkisebb gyermekükkel Zoltán maradt otthon fél évig. Nem tartotta különlegesnek, hogy férfiként vállalta ezt az időszakot. Élete egyik legszebb élményének nevezte.

A közös otthonban aztán lassan három fiúból három testvér lett. Ma már nyolc-, kilenc- és tízévesek, különböző személyiségek, különböző érdeklődéssel és természetesen a testvérekre jellemző vitákkal, játékokkal és csatározásokkal.

„Nem attól lesz egy anya anya, hogy ő szülte”

Az örökbefogadás a szülők számára is belső utat jelentett. Marina őszintén beszélt arról, hogy az anyaság kezdetén meg kellett küzdenie bizonyos kérdésekkel. Nem ő hordta ki a gyermekeit, nem ő szülte meg őket, nem ő szoptatta. Sokáig foglalkoztatta, vajon ettől lehet-e ugyanolyan jó anya.

Az idő, a gyerekekkel való kapcsolat és a környezetük megerősítése segített neki abban, hogy elengedje ezeket a kételyeket. „Azt kell gondoljam és azt kell mondjam, hogy igenis lehetek ugyanúgy jó anya, ahogy ezeket nem én vittem véghez. Nem ettől lesz egy anya anya. Hanem az, amit adsz neki, hogy vele vagy.”

A családjukban az örökbefogadás kezdettől fogva természetes téma volt. A fiúk tudják, milyen úton kerültek hozzájuk, és szüleik fontosnak tartják, hogy ez a történet mindig nyíltan, őszintén része legyen az életüknek.  

Úgy gondolják, ez később a gyökereik keresésében és önmaguk megértésében is segítséget jelenthet.

„Így vagyunk ma kerek egész"

Tas Zoltán és Orosz Marina története az étterem mindennapjai mellett zajlott. A közös vállalkozás, a feladatok és a kihívások közepette élték át életük egyik legmeghatározóbb időszakát. A Leves'M Levesbár tizennegyedik születésnapjára készülve ezért érezték fontosnak, hogy ezt a történetet is megosszák másokkal.

Ma már nem gondolkodnak azon a mindennapokban, hogy a gyermekeik milyen úton kerültek hozzájuk. Számukra egyszerűen így lett családjuk. Ugyanazokkal a nehézségekkel és örömökkel találkoznak, mint más szülők, és ugyanazt szeretnék továbbadni a fiúknak: legyenek jó és boldog emberek.

Azoknak, akik az örökbefogadáson gondolkodnak, azt üzenik: legyenek bátrak, induljanak el, és ne féljenek a kezdeti nehézségektől. Szerintük a gyermek érkezésére ugyanúgy készülni kell, akár vér szerinti, akár örökbefogadással válik valaki szülővé. Kell a kis szoba, az ágy, a szeretet és az a vágy, hogy valaki családra találjon.

Zoltán és Marina története nem egy egyszerűen happy enddel lezáruló mese. Sokkal inkább annak a bizonyítéka, hogy a családdá válásnak több útja is lehet.