Nem elesett, megütötték: halálához vezetett egyetlen ütés Kerekegyházán

2026. 08. 14., 11:30
Egy vendéglátóhely közeléből szállítottak kórházba egy férfit július végén, miután a kezdeti információk szerint ittasan elesett. Később kiderült, hogy nem baleset történt. Egy szóváltást követően egy helyi férfi nagy erővel arcon ütötte. A sértett a földre zuhant, majd augusztus 6-án a kórházban meghalt.

A férfit még július 30-án szállították kórházba Kerekegyházán egy vendéglátóhely közeléből. Az akkori információk szerint ittas állapotban elesett, és a fején sérült meg. Állapota azonban később romlott, és az orvosi kezelés ellenére augusztus 6-án életét vesztette. A kórház jelzése után a rendőrök vizsgálni kezdték a történteket. A nyomozók a helyi körzeti megbízottat is bevonták az adatgyűjtésbe, amelynek során kiderült: nem baleset, hanem bűncselekmény állhat a háttérben - közölte a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség.

A nyomozás szerint a férfi korábban szóváltásba keveredett egy helyi férfival, aki ezt követően egy alkalommal, nagy erővel arcon ütötte. Az ütés következtében a sértett hanyatt esett, és a feje a talajhoz csapódott. Ezután mozdulatlanul feküdt a földön. A rendőrök egy 49 éves helyi férfit vontak eljárás alá, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A történtek pontos körülményeit és az ütés, valamint a férfi halála közötti összefüggéseket szakértők bevonásával vizsgálják.