Nem köszönt, ezért kalapáccsal betörte házának ablakait

KÖZLEMÉNY
2023. 10. 31., 08:44
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, akit egy autós próbált megfékezni, amikor bosszúból a nyílt utcán kalapáccsal a szomszédja utcai ablakait betörte. A garázda a számonkérés miatt a jármű hátsó ablakát is betörte, ráadásul a sofőrre is ráütött.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi – az ügy vádlottja – 2023. február 21-én reggel bosszúból amiatt, mert a szomszédja nem szokott neki köszönni, egy kalapáccsal betörte a családi házának mindkét utcai ablakát.

Épp akkor haladt el az ingatlan előtt autójával egy férfi – az ügy egyik sértettje -, aki észlelve mindezt megállt és felszólította a vádlottat a cselekménye befejezésére. Ő ekkor a kalapácsot ütésre emelve futni kezdett az autós felé, aki ennek láttán autójába pattant és elindult. A garázda férfi azonban utolérte és a kezében lévő kalapáccsal a mozgó jármű jobb hátsó részére csapott, aminek következtében az ablak pókhálószerűen betört.

Az ütést észlelve a sofőr kiszállt és kérdőre vonta a vádlottat, egyúttal közölte vele, hogy erőszakos viselkedése miatt értesítette a rendőrséget. Ennek hatására a vádlott dühös lett és a még mindig nála lévő kalapáccsal a sértett vállára ütött. A támadást követően a sofőr földre vitte a vádlottat, elvette tőle a kalapácsot és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta.

Az erőszakos férfi a közlekedő jármű megrongálásával a sofőr és az autóban utazó két kiskorú gyermeke életét, testi épségét veszélyeztette.

Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, valamint rongálás vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(A csatolt fotókon az elkövetéshez használt kalapács, a szomszéd betört utcai ablakai, valamint a megrongált jármű látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség