Nem tudott győzni az év utolsó hazai mérkőzésén a KTE-Piroska Szörp

2022. 12. 11., 18:37
Jól kezdte a találkozót a KTE-Piroska Szörp, ám egy megtorpanás elég volt ahhoz, hogy az Ajka megfordítsa az eredményt. Bár az utolsó percig harcban volt a győzelemért a Kecskemét, végül a hibák megbosszulták magukat és a vendégek megnyerték a mérkőzést.

Nem vesztegették az időt a csapatok „tapogatózó első menettel”, nagy lendülettel kezdték a mérkőzést. A hazai alakulat az első támadásból megszerzett előnyét jól őrizte, rendre egy-két góllal ellenfele előtt járt. A hetediktől a tizenkettedig percig azonban érintetlen maradt az Ajka hálója, így a vendégek egyenlíteni tudtak (6-6). Akadoztak a kecskeméti támadások; egy Horváth Andor találattól eltekintve továbbra sem tudott eredményes lenni Tóth Norbert legénysége, így amikor az Ajka megfordította a meccs állását, a tréner magához is rendelte fiait (7-8). Rövid időre megrázta magát a KTE, visszaszerezte előnyét, ám nem sokkal később újra gödörbe kerültek a hazaiak; rengeteg hibával kézilabdáztak, így a 23. percben már három góllal is vezetett a Veszprém megyei alakulat (12-15). Az ajkaiak hálóőre sem könnyítette meg a Kecskemét dolgát, ráadásul a hibák számát sem sikerült leszorítani, így három gólos vendégelőnnyel vonultak öltözőbe a csapatok (18-21).

Megrázták magukat a hírös városiak; Hunyadi és Lukács két-két góljára csak Dobos tudott válaszolni, így 7 perc alatt kiegyenlített a KTE-Piroska Szörp (22-22). A vendégek időkérése után azonban ismét az Ajka került fölénybe. A találkozó a legkevésbé sem a rakkolós védőmunkáról szólt; jól mutatja, hogy a 42. percben (!) 24-27 állt az eredményjelzőn. A Kecskemét szívós munkával rendre kiegyenlített, majd hagyta ellenfelét ellépni, a 46. percben, 28-28 után újra hármat tett közé az Ajka (28-31), és ebben lassan felőrlődni látszott a hazai alakulat. Hat perccel a mérkőzés vége előtt – egygólos vendégelőnynél – Tóth Norbert ismét időt kért, hogy legénységét feltüzelje az utolsó szakaszra. Lukács Soma egyenlített (33-33), ám a végjátékba rendre belehibázott a hazai csapat, így a KK Ajka megnyerte a találkozót (35-37).

Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): - Ezúttal megint nem tudtuk pályára vinni azt a harcosságot, azt a küzdeni akarást, amit a szezon elején mutattunk. Az nem lehet, hogy a három órát utazó vendégcsapat jobban felpörög a meccsre, mint mi. Már sokadszorra fordul elő, hogy gyakorlatilag magunkat verjük meg. Elmegy fél év azzal, hogy csak várjuk, hogy ki lesz a vezére a csapatnak. Mondtam a fiúknak, hogy attól félek, nagy árat fogunk fizetni az így elhullajtott pontokért.

KTE-Piroska Szörp – KK Ajka  35 – 37 (18 – 21)

Férfi kézilabda NB I/B, 14. forduló
2022. december 11. vasárnap
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezette: Győr, Hadas

A KTE góllövői: Lukács 6, Szakály 10(3), Csuzi 1, Papp I. 1, Horváth A. 2, Csengeri 2, Horváth B. 2, Szeverényi 1, Forgács 5, Farkas 1, Hunyadi 2, Deák 2.

Az Ajka góllövői: Konyicsák 1, Jávor 5, Tóth P. 1, Kiss S. 1, Gyene 7, John 2, Dobos 5, Breuer 5, Ernei 6, Buri 1, Perczel 1, Bonyhádi 2(2).

Kiállítások: 10 perc ill. 12 perc

Hétméteresek: 3/3 ill. 3/2