Nikitscher Tamás válogatottságáról beszélt a KTV-ben

KÖZLEMÉNY
2024. 08. 30., 20:34
Hatalmas öröm és büszkeség érte klubunkat Marco Rossi keddi kerethirdetése után, hiszen két éven belül a negyedik játékosunk került be a nemzeti csapatba. Nikitscher Tamás újoncként szerepel a szövetségi kapitány együttesében. A játékossal a Kecskeméti Médiacentrum riportot készített, amelyet a Kiemelő magazinban láthattak a nézők.

Marco Rossi kedden 13 órás kezdéssel állt a sajtó nyilvánossága elé, hogy ismertesse a Nemzetek Ligája mérkőzésekre készülő válogatott névsorát. A keretben először kapott helyet középpályásunk, Nikitscher Tamás, akit személyesen is megnézett már a szövetségi kapitány a közelmúltban, most pedig meghívót is küldött neki.

Nikitscher Tamás két éven belül már a negyedik KTE játékos a válogatott keretében, korábban Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer is újoncként került be klubunkból a nemzeti csapatba, utóbbi kettő be is mutatkozott már. Őket megelőzően csak Tököli Attila képviselte a kecskeméti színeket, még 2011-ben.

A magyar válogatott két mérkőzésen lép pályára a Nemzetek Ligájában, szeptember 7-én Németországban, majd 10-én a Puskás Arénában Bosznia-Hercegovina ellen. Mindkét mérkőzés 20:45-kor kezdődik majd.

Nikitscher Tamásnak klubunk valamennyi játékosa és munkatársa nevében, ezúton is gratulálunk!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu