Nikitscher Tamás ismét a válogatottban!

KÖZLEMÉNY
2024. 10. 02., 07:04
A magyar válogatott ismét a Nemzetek Ligájában vív két tétmérkőzést októberben, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig ennek megfelelően keretet hirdetett. Most is lesz KTE-játékos a keretben, Nikitscher Tamás ugyanis ismét meghívót kapott.

Játékosunk másodjára kap meghívót a magyar válogatottba, először a szeptemberi összetartáson lehetett ott. Rögtön be is mutatkozhatott, Németországban csereként kapott bizalmat, ezt követően aztán kezdőként végig pályán volt a bosnyákok ellen, így máris 2-szeres válogatottnak mondhatja magát.

Büszkék vagyunk arra is, hogy a szezont még klubunknál kezdő, majd hatalmas lehetőséget kapva az angol másodosztályú Plymouth Argyle-hoz igazoló, Szűcs Kornél is ott van újoncként Marco Rossi névsorában. Neki is, illetve a teljes magyar válogatottnak nagyon sok sikert kívánunk az újabb erőpróbákhoz! 

A magyar válogatott október 11-én (pénteken) Hollandiát fogadja a Puskás Arénában, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában lép pályára. Mindkét találkozó 20 óra 45 perckor kezdődik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu