NISSIN Foods – Instant tésztával a világbékéért

2023. 06. 23., 15:05
„A világbéke akkor jön el, ha mindenki számára lesz elegendő étel.” A gondolat a japán Momofuku Ando-tól származik, aki 1958-ban megalkotta a világ első, gyorsan, bárhol, bármikor elkészíthető tésztaételét, ezzel forradalmasítva a világ étkezési kultúráját. Gyarmati Katalinnal beszélgettünk arról, mit is jelent ez a gondolat, amire alapozva épül és megállíthatatlanul terjeszkedik a NISSIN Foods és az instant tészta, és hogy járul hozzá a folyamatosan bővülő kecskeméti gyár a világbéke eljöveteléhez.

Jól élünk, ha jóllakunk?

Vállalatcsoportunk filozófiája, hogy a táplálék az emberi élet fenntartásának legfontosabb pillére. Nagyon sok példát láttunk már a történelem során arra, hogy ha egy országban bizonytalanná vált az élelmiszer-ellátás, az konfliktusokhoz vezetett. A kiéleződő konfliktusok pedig, nem egyszer, az adott ország hanyatlásához. Mivel a Nissin Foods emberközpontú gondolkodása üzleti tevékenységünk alapja, azon dolgozunk, hogy mindenhová jusson elegendő élelmiszer.

Az emberközpontú gondolkodás a munkahelyen, a dolgozók kapcsán is megvalósul?

Vállalatunk egyik legnagyobb értékének a munkatársainkat tartjuk. Ennek tükrében munkavállalóbarát munkahely kialakítása a célunk, mely a mindennapi életünk mellett a vállalati kultúránkban is megjelenik. A jelenlegi változékony gazdasági környezetben már a Covid időszaka alatt is megmutatkozott ez a szemléletünk, amikor mind a vállalati stabilitásunkra, mind pedig a humánus hozzáállásunkra számíthattak a kollégáink. Majd pedig a háború kitörését követően – az egyértelműen felértékelődött - biztos vállalati hátteret nyújtottunk, valamint a társadalmi szerepünknek megfelelően folyamatosan adományokkal segítettük a rászorulókat. A minden napokban az anyagi megbecsülés mellett, apró meglepetésekkel színesítjük a vállalati életünket. Emellett büszkén mesélünk a csapatunkról, ugyanis rendkívül összetartó, elkötelezett emberekre számíthatunk, akik folyamatosan a vállalat előrehaladásán dolgoznak.

Ez hogyan nyilvánul meg a különböző szinteken?

A japán és a magyar kultúra összefonódik a hétköznapokban, a tapasztalataink alapján nagyon jól tudunk együtt működni. Ez abban is tükröződik, hogy a japán, illetve a magyar vezetők részéről nagyon közvetlen, támogató a viszony alakult ki egymással, valamint a munkavállalókkal is. Habár a cégünk folyamatosan növekszik, azt a közvetlenséget, amelyet egy kisebb szervezet tud nyújtani, sikerült megőriznünk. Vagyis nem egy hierarchikus, többszintű multi vállalat vagyunk, ahol nagyon távol vannak az emberek egymástól. Ezt elősegíti maga a gyárunk tervezése is, ugyanis például az étkezőnk közös.

Miben más a japán mentalitás, hogyan mutatkozik meg a munkavállalók szintjén?

A vállalati kultúránk részeként helyileg delegált japán munkatársakkal dolgozunk együtt, akik támogatják a vállalatunk működését, fejlesztését. Ez mindenféleképpen egy különleges hangulatot teremt a gyárunkban. A japánokról elmondható, hogy rendkívül humánus a szemléletük, nagyon fontosnak tartják az emberi értékeket, illetve a társadalmi felelősség vállalást. Ezzel párhuzamosan a már jól ismert szabálykövetési hajlandóságuk miatt, kiemelten fontos számukra jogi környezetnek és szabályoknak való megfelelés. Érdekességként kiemelnénk, hogy a japán kultúrában teljesen természetesen az élethosszig tartó foglalkoztatás. Ennek megfelelően a kollégáink is hosszútávon számíthatnak a munkahelyükre, illetve a vállalat oldaláról is ugyanígy kalkulálunk velük, így van már olyan munkatársunk, aki közel 30 éve a vállalatunk tagja. Elősegítve a hosszú távú elköteleződést, kialakítottunk egy belső oktatási, fejlesztési rendszert, valamint előrelépési lehetőséget a munkatársak számára.

Ez nagyon szép, de mindenki fizetésből él. Hogy védik a dolgozók bérét ezekben a nehéz időkben?

A munkaerőpiaci trendeket, versenytársainkat folyamatosan nyomon követjük és a bérstratégiánkat ennek megfelelően határozzuk meg, így az elmúlt két évben átlagosan 15%-15%-kal emelkedtek az alapbérek.  Emellett a béren kívüli juttatások rendszere is széleskörű, illetve egyszeri juttatásokat biztosítottunk dolgozóink számára, amikkel az inflációt próbáljuk ellensúlyozni. Ilyen volt például a tavaly novemberben nyújtott nettó 150 000 Ft-os rezsitámogatás. Az emelkedő élelmiszerárak hatásának csökkentése érdekében dolgozói termékvásárlást biztosítunk az általunk gyártott termékekre, valamint saját termékeinket pedig korlátlan mennyiségben, térítésmentesen fogyaszthatják az étkezőnkben.

Ami pedig a legfontosabb, az általuk előállított termék. A Nissin Foods-nak és a cég által gyártott instant tésztának nagy múltja van, de már elmondhatjuk, hogy a kecskeméti gyárnak is. Hiszen lassan két évtizede kezdődött meg városunkban a gyártás.

Az európai múltunk régebbre nyúlik vissza, viszont valóban kecskeméti vonatkozásban közel 20 éves múlttal rendelkezünk, 2004-ben Hollandiából költözött át az első gyárunk a városban. A folyamatos beruházásnak és fejlesztésnek köszönhetően széleskörben ma már az egész európai piacot a kecskeméti gyár látja el a termékeinkkel. A márka ismertségének, valamint a fogyasztói szokások – számunkra kedvező - változása miatt rendkívüli mértékben növekszik a fogyasztói igény a termékünk iránt, amely pedig indikálja a vállalat további fejlődését. A japán tulajdonosi kör elkötelezett amellett, hogy a kecskeméti egység is évről-évre növekedjen. Ennek köszönhetően jelenleg már több, mint 600 főt foglalkoztatunk, de a fejlesztéseknek és kapacitásbővítésnek köszönhetően a létszám bővítése folyamatos, illetve várható a közeljövőben is.

Milyen termékekkel vannak jelen a piacon? A termékfejlesztés során mennyire veszik figyelembe más kultúrákkal rendelkező területek igényeit? Mennyire alkalmazkodnak?

A termék portfóliónkon belül poharas és zacskós termékeket forgalmazunk, amelyeket az adott értékesítési régió fogyasztói preferenciái alapján a helyi kutatásfejlesztési osztályunk fejleszt ki. Nagyon fontos számunkra a vevők folyamatos, megfelelő minőségű termékkel való ellátása. A kecskeméti gyárban működő kutatási-fejlesztési osztály az európai piacra fejleszti ki a termékeket, az országonként eltérő fogyasztói szokások alapján.

Az elmúlt időszak alapján elmondható, hogy nem csak a vásárlókat és az ő igényeiket tartják szem előtt, hanem magát az embert is.

Ahogy már többször említettük, illetve az alapítónk is megfogalmazta, fontos számunkra a társadalmi felelősség vállalás, így rendszeresen támogatjuk pl. a kórházakat, mentőállomásokat, de a rászoruló családoknak ugyanúgy szívesen segítünk.

Úgy tűnik, az önök munkáján, hozzáállásán aztán nem múlik a világbéke. De azért nem olyan sima az út odáig.

Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Jelenleg éppen egy bővítési szakaszban vagyunk, melynek köszönhetően a termelési, illetve a raktározási kapacitásunkat fejlesztjük. Ha továbbiakban is a most zajló tendencia folytatódik, akkor a vállalat további beruházásokat fog eszközölni. Ami biztos, hogy a NISSIN nagyon hosszú távra tervezi az együttműködést Kecskeméttel.

A NISSIN Foods kecskeméti története

2004. A japán NISSIN Foods elindítja termelését Kecskeméten
2017. Új telephely épül a cégalapítóról elnevezett, Momofuku utcában
2019. Újabb termelővonalat helyeznek üzembe az új gyáron belül
2022. Raktárbővítés
2023. Folyamatban lévő beruházás a termelési, illetve raktározási kapacitás bővítése érdekében, ennek köszönhetően a jövőben újabb létszámbővítés várható, 2024. I. negyedévére

(x)