Hatalmas érdeklődés övezte a mai napon a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Technikumot. Az intézményben idén annyian jelentkeztek a nyílt napokra, hogy a tavalyi rekord is megdőlhet.
A galéria 13 képet tartalmaz
A mai napon megtelt a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Technikum aulája. A nyílt napon nemcsak az elméleti képzésekről, hanem a szaktanárok segítségével a gyakorlati oktatásról is közvetlen tapasztalatot szerezhettek az általános iskolások.
– Minden évben megrendezésre kerül az úgynevezett nyílt napunk. Ilyenkor tájékoztatást adunk az iskola képzéseiről, illetve a szaktanárok bemutatják a legjellemzőbb tulajdonságait ezeknek a képzéseknek. Tehát a sporttagozatunkban megnézhetik az új sportpályáinkat, sporteszközeinket. Az ápolásiban az új ápolástani eszközeinket és így sorolhatnám tovább. Mindenki a kedve szerint válogathat itt a programokból, amelyek arra irányulnak, hogy a gyerekek minél inkább megismerjék az iskola profilját
— mondta el dr. Papp Zoltán, a KSZC Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatója.
”
Az érdeklődés akkora volt, hogy a megnövekedett regisztrációk miatt több nyílt napot is kellett szervezni, és várhatóan a tavalyi rekordszámú túljelentkezést is meghaladja az idei érdeklődés.
– Olyan nagy az érdeklődés, hogy kettőt kellett szerveznünk, még az sem kizárt, hogy egy harmadikot is kell, mert internetes bejelentkezésre kaptunk lehetőséget és a számok azt mutatják, hogy talán még a tavalyi rekordunk is meg fog dőlni, ami igazából azt jelenti, hogy 5,11-szeres volt a túljelentkezés a Szent-Györgyibe, amire én nagyon-nagyon büszke vagyok a tantestület és az igazgatóság nevében
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak az igazgató.
”
A nyílt nap látogatói első kézből nézhették meg azokat a csúcskategóriás eszközöket, amelyekkel az iskola felkészíti a diákokat a hiányszakmákra, különösen az egészségügyi és oktatási területen.
Hatodik éve vagyok a Szent-Györgyi-Albert Technikum igazgatója és azt látom, hogy egyre nagyobb lesz a létszám. Egyre többen jelentkeznek, az egészségügyi és oktatási hiányszakmákat így folyamatosan tudjuk feltölteni. Még egy kicsit kéne erősödnünk abban, hogy az egészségügyi vonalban több tanulót tudjunk fölvenni, de remélhetőleg ez a jövőben meg fog oldódni, hogy azt a szakmai hiányt, amit Megyei Kórház jelez felénk, azt minél gyorsabban tudjuk kompenzálni
— tette hozzá.
”
Mint elhangzott az ápoló technikum a legnépszerűbb a fiatal jelentkezők számára, már több éve. A Szent-Györgyi Albert Technikum ötéves képzésein a diákok az 5. év végén egyszerre szerzik meg az érettségit és a szakmai bizonyítványt, biztos alapot teremtve a közvetlen elhelyezkedéshez a térségben.
A szakképzési centrum vezetőségének köszönhető, hogy olyan pénzügyi forrásokat tudnak az iskolákba biztosítani, amikkel mi jól gazdálkodtunk. Tavaly volt egy minisztériumi ellenőrzés itt az iskolánkban és az itt jelen levő ellenőr mondta, hogy még ilyen felszerelt iskolával nem találkozott sehol az országban, pedig minden egészségügyi jellegű technikumban járt. Én azt gondolom, hogy két beteget intenzív osztály szinten, bármikor tudnánk itt ápolni és másik 10 beteget általános ápolói szinten és most csak az egészségügyi vonalat mondtam. Valóban igaz, valóban áll kint egy mentőautó aminek az a szerepe, nemcsak díszlet, hanem a mentőápolók a mentőautóban vizsgáznak. Ott tudnak feladatokat teljesíteni. Magát a vizsgát itt bent nagy képernyőn tudjuk követni és tudunk kiszólni is feladatokat adni. Tehát valós helyszínen, legyenek valós történetek, ne pedig csak úgy elbeszélgessünk bizonyos feladatokról, hanem tényleg igyekszünk olyan helyszíneket biztosítani a vizsgának, ami élethű és valóságszerű. Ez csak a mentőápoló képzésünk, de ugyan ez a sportban is igaz. Vadonatúj pályáink vannak. Nem tudom melyik iskolának van saját strandröplabda pályája, műfüves tollaslabda pályája, teqball asztala, meg vadiúj kosárlabda és kézilabda pályája és akkor még keveset soroltam. Supponk is, kerékpárjaink is és olyan szinten felvagyunk szerelve, ami azt gondolom nincs máshol az országban
— fejtette ki dr. Papp zoltán igazgató.
”
A Kecskeméti Szakképzési Centrum iskoláiban a nyílt napok sorozata november elején indult, és az intézmények nagyrészénél előzetes regisztráció nem szükséges.