Összefogásban a Ferenczy Ida-sírbolt felújításáért

A Lakó Sándor Kamarazenekar és a Chorhidea Kamarazenekar adott műsort azon a jótékonysági hangversenyen, melyet szombaton rendeztek meg a Ferenczy család sírboltjának megmentéséért a Cifrapalotában. A kecskeméti Ferenczy Ida Egyesület szervezte meg a programot, hogy a bevétellel támogassa a felújítási munkálatokat, az 1894-ben épült kápolna ugyanis mára súlyosan megrongálódott.
A kecskeméti Szentháromság temetőben található Ferenczy családi sírbolt egyben Ferenczy Ida, Sissi királynő társalkodónőjének is a végső nyughelye.

„Ferenczy Ida maga építette ezt az épületet 1894-ben Ybl Lajos, Ybl Miklósnak az unokaöccsének a tervei alapján. A végrendeletében kikötötte, hogy ha ő is meghalt, akkor itt helyezzék örök nyugalomra. Itt nyugszik az édesapja, a bátyja Ferenczy Idának, a szeretett nagybátyja, a húga, tehát ő is ide akart temetkezni a végrendelete alapján - ismertette az elnök asszony.
A városvezetés május végén jelentette be, hogy felújítják a Ferenczy Ida Kápolnát és a Szentháromság Temetőt. A 12 hektáros területet három lépésben korszerűsítik, szépítik majd, és biztonságossá teszik a városrendészet segítségével. Kecskemét számára fontos Ferenczy Ida személye, aki Sissy császárné legfőbb bizalmasa volt, fontos politikai küldetéssel. Nagy szerepet játszott az osztrák-magyar kiegyezésben. Kecskeméten született, és bár élete nagy részét Bécsben élte, gyakran visszalátogatott szülővárosába.
