Összefogtak a lakók a várossal: aszfaltozzák a Som utcát

Dolgoznak a munkagépek Katonatelepen, a Som utcában. Egy két és fél éves küzdelem zárult le a mai nappal. Az út az itt élő 26 család tulajdonában volt, így az aszfaltozásról nekik kellett dönteniük és gondoskodniuk. Simon József helyi lakos volt az, aki először felvetette 2022 őszén, miután mindenki beköltözött a magánterületre, hogy a porutat fel kellene számolni, hisz nem lehet rendesen közlekedni, esős időben megáll a víz, szárazságban pedig az összes ingatlan megtelik porral. Simon József és Boros György vették kezükbe az ügyet. Az első három hónap azzal telt, hogy a lakók egyeztettek egymással.
– Miután megkaptuk a lakók támogatását, kezdődhetett a tervezés, ami majdnem egy évig tartott. Volt ugyanis olyan szakasz, amit újra kellett terveztetni, majd engedélyeztetni a katasztrófavédelemtől, az infrastruktúra üzemeltetőkig - árulta el Boros György.

A lakók megkeresték dr. Fekete Gábort, a terület önkormányzati képviselőjét, aki az akkor regnáló dr. Falu György alpolgármesterrel egyeztetett. Végül felajánlották az utcában élőknek, hogy önerős fejlesztésként csak a felét kell kifizessék a költségeknek. A megegyezés az volt, hogy a Som utcát kössék össze a Borbolya utcával, tehát plusz 40 métert is aszfaltozni kellene. A lakók ennek nagyon örültek, úgyhogy sikerült megállapodniuk a várossal.

Az önerős fejlesztésnek köszönhetően végül 170 méteren végzik el az aszfaltozást a szakemberek, összesen 26 millió forintból. A munkálatok várhatóan két héten belül befejeződnek.
