Őszi faápolási munkálatok kezdődnek a Gyenes téren

KÖZLEMÉNY
2024. 11. 06., 11:19
A faápolási tevékenység legjelentősebb részét az őszi-téli időszakban, vegetációs időn kívül végzi a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. Jelenleg átfogó, több mint 100 fát érintő feladatvégzés folyik Homokbánya területén, illetve folyt az őszi szünetben egyes iskolák környezetében. A következő nagyobb lélegzetű munka a Gyenes téren indul a 46. héttől kezdődően.

Kecskemét közterületein több mint 80.000 fa él. Az állománynak városi épített környezetben, közművek, épületek, aszfaltrétegek, betonvályúk, sittes, tápanyagban szegény, tömörödött talajban kell boldogulnia. Életkörülményeik nem vethetők össze a természetben, erdőben élő társaikéval; sokkal gyakoribbak a sérülések, megbetegedések.

A köztéri fáknak a mostoha városi körülményeken felül az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokkal is meg kell küzdenie. Az évről évre fokozódó légköri aszály egyre több, köztük sok fiatal egyed pusztulását okozza a rendszeres locsolás ellenére is.

Sajnos, a közelmúltban további, előre nem látható okból (pl. gyökérkorhadás) több káresemény is keletkezett, így fokozott tempóban végezzük az egyértelműen veszélyes fák kivágását, illetve a faállomány további vizsgálatát.

A város legelső sétatere az 1834-ben Gyenes Mihálynak köszönhetően kialakított, majd róla elnevezett tér, amely az egyik legszebb, legzöldebb, legforgalmasabb közterünk, szintén érintett a fakivágásokban.

A XIX. században lecsapolt Déllő tó helyén kiépített tér talaja az átlagosnál nyirkosabb, növényzete igen sűrű, emiatt a fák magasra nyúltak, hogy elegendő fényhez jussanak. Több tucat közülük mára elöregedett, megbetegedett, korhadttá vált. Nagyobb viharban – ahogy tavasszal is megtörtént – veszélyessé válhatnak. A tér fáit folyamatosan figyelemmel kísérjük, ápoljuk.

A mostanra tervezett nagyobb munkálatot is faápoló szakmérnökünk és a városi főkertész alapos vizsgálata előzte meg. A tér látogatottságára tekintettel, a kár- és balesetveszély megelőzése érdekében a kockázatosnak ítélt közel 50 egyedtől meg kell válnunk.  

A feladatot azonnal el kell végezni, hiszen nemcsak gyalogos és kerékpáros ösvény fut keresztül a zöldfelületen, de népszerű játszótér is működik itt. Gyermekeink biztonsága pedig az első, mindenek felett. A téren és környezetében levő további fák szárazoló metszését, koronaalakítását is elvégezzük, hogy minimálisra szorítsuk az ágak letörésének veszélyét. A metszési felületet fasebkezelő géllel látjuk el, hogy a fákat megóvjuk az utólagos fertőződéstől.

A munkavégzés november 11-én kezdődik és a terület, illetve a parkoló szakaszos lezárásával is jár.  A munkaterületre életveszélyes és tilos a belépés, ezért kérjük a lakosság megértését, szíves együttműködését. A Kecskeméti Városrendészet a lezárt útszakaszokra vonatkozó parkolóbérleteket a környező utcákban elfogadja.

Hogyan alakul a fák pótlása? Az előrelátó tervezésnek köszönhetően már évekkel ezelőtt, a 2010-es évek elején megkezdődött az idősödő fák mellett az utánpótlás telepítése kb. 20 db mogyorócsemetével. A telepítés 2017-18 telén folytatódott közel 40 db gyertyán ültetésével. Ezek a fiatal fák mára elérték azt a fejlettségi szintet, hogy ha nem kapnak több fényt, teret, nem tudnak tovább fejlődni. Így az idős, beteg fák kivágásával az újak fejlődése is nagyobb lendületet kap.

A város most készülő, átfogó zöldfelületi koncepciójának, a ZIFFA-nak fontos eleme a fásítás kérdésköre, amelyet városrészenként valósítana meg. A Gyenes téren kicsit szellősebb, ligetesebb facsoportok kialakítása a terv. A fák szebben tudnak terebélyesedni, illetve ápolásuk is egyszerűbbé válik. A következő ültetési időszakban további, a tér adottságainak megfelelő, a koncepcióba illeszkedő fafajtákkal egészítjük ki az állományt.