Pádár Krisztián Olaszországba igazolt

A Monza csapat pénteken közösségi oldalán jelentette be a 28 éves, korábbi magyar válogatott játékos szerződtetését.
A Malév-nevelésű Pádár Krisztián Magyarországon, Dunaújvárosban és a Kecskeméten is szerepelt, ezt követően Belgiumban, a Koreai Köztársaságban, Oroszországban, majd az elmúlt négy idényben Japánban légióskodott, de rövid ideig szerepelt Libanonban és kétszer-kétszer Kínában és Katarban is – utóbbi országban idén együttesével megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját, továbbá Kínában és Koreában is bajnoki címeket gyűjtött.
Pádár mivel sokat játszott Kecskeméten, így amikor Magyarországra utazik, ide jön haza. Ezért egyelőre Kecskeméten készül, augusztusban utazik majd ki Monzába. Új csapattárait már ismeri, nagyon várja, hogy találkozzon velük. Krisztiánnal hosszabb interjút a Kiemelő című műsorunkban láthatnak.
