Parádésan kezdte a tavaszt Mezőkövesden a KTE

2024. 02. 04., 18:29
Az OTP Bank Liga tavaszi nyitó fordulójában Mezőkövesden kezdett a KTE. A visszatérő Lukács Dániel gyors góljainak is hála, a csapat villámrajtot vett és megérdemelten hozhat el a pontokat.

Szabó Istvánnak az ismert hiányzókon, a sérült Nikitscher Tamás és Nagy Krisztiánon kívül, minden játékos rendelkezésre állt, egyedül Matheus Leoni maradt ki sárga lapok miatt. Ott volt a kezdőcsapatban Lukács Dániel is, aki bizony nagyon gyorsan megmutatta azt, hogy nem felejtett el gólokat szerezni lila-fehér szerelésben. A 12. percben nagyon szép támadást épített fel a bal oldalon csapatunk, a beadás után Banó-Szabó Májernek tette vissza a labdát, aki aztán laposan a hosszúra lőtte azt, ott pedig Lukács passzolta aztán a kapuba (0-1). Alig ocsúdott fel a sokkból a hazai közönség, már meg is duplázta előnyét a csapatunk, ismét Májer érkezett nagyon jól a jobb oldalon, teljesen üresen kapta meg a labdát, majd hosszún megint megtalálta az érkező Lukácsot lapos beadásával, így máris nagy előnyt sikerült szerezni (0-2). A Mezőkövesd próbálkozott, de kitűnően működött a szervezett kecskeméti védekezés, ráadásul a másik oldalon Banó-Szabó tekerése sem járt messze a bal felsőtől. A hazaiak egyedül két szöglet variációból alakítottak ki veszélyes sanszokat, de Vargának nem kellett védenie. A 29. percben Drazic pörgetett le a tizenhatos vonalánál egy passzt Csekének, aki a jobbal a jobb alsó mellé lőtt. Kuttor Attila korán cserélt, de erre újabb kecskeméti gól volt a válasz: Horváth tekert jobbról középre egy szabadrúgást, amit Szabó fejelt a léc alá (0-3). A 36. percben Cseke fejelhetett még egy beadás után, de Varga magabiztosan fogta azt, így az eredmény szünetig nem változott.

Szünetben Szabó István sárga lapja miatt óvatosságból lehozta Szabó Alexet, míg a hazaiak egyből hármat cseréltek. Inkább a taktikai csata jellemezte a játékot kezdetben, az első negyedórában mezőnyben gyűrték egymást a felek. Ezt követően Vajda beadása után Hedlund előtt adódott sansz, de 16 méterről a jobb alsó mellé lőtt laposan. A folytatásban Cseri is próbálkozott távolról, de ez Varga Bence zsákmánya lett. Szabó István frissített a támadó szekcióban, egy kontra végén ott is lett volna a sansz Pálinkás előtt, de nem értették meg egymást Meszhivel, így az utolsó passz pontatlan volt. A 75. percben Zsótér tekert középre egy szögletet, amit Belényesi csúsztatott fölé az ötösről a védő mellől. A hajrában már komolyabb izgalom nem alakult ki a pályán, megérdemelt kecskeméti sikerrel indult a tavaszi szezon Mezőkövesden.

Folytatás az év első hazai meccsén csütörtökön 20:00-kor a Széktói Stadionban, ellenfelünk a Diósgyőr lesz. 

Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE 0–3 (0–3)

Mezőkövesd, 1950 néző. V: Bognár T. (Kóbor, Rózsa)

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Pillár, Beriashvili, Vajda – Cseke (Bőle 46.), Gomis (Szolgai 83.) – Molnár G. (Hedlund 46.), Babunszki (Szilágyi 29.), Samperio (Cseri 46.) – Drazic. Vezetőedző: Kuttor Attila

KTE: Varga B. – Májer (Nagy O. 80.), Szabó A. (Szűcs K. 46.), Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó L., Zsótér, Banó-Szabó (Meszhi 67.) Horváth K. (Szendrei 67.) – Lukács D. (Pálinkás 67.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Lukács D. (12., 13.), Szabó A. (31.)

Forrás: kecskemetite.hu