Polyák Imre – a késes mesterek élén

Apáról fiúra

Az eredeti mesterség apáról fiúra szállt, ifjabb Polyák Imre már ötödikes korában együtt dolgozott nyáron apjával, segített az apróbb feladatokban, s ahogy belejött a munkafolyamatokba, megszerette a szakmát. "Először volt bennem lázadás, hiszen láttam, hogy apám rengeteget dolgozik " – emlékezik vissza. Azt is jól látta azonban, hogy a rengeteg munkának nem késlekedett az eredménye, ugyanis sorra jöttek hozzájuk a hírös város neves emberei. Nála csináltatott bicskát többek között Benkó Zoltán egykori vízműigazgató, szabadidőközpontunk névadója, de Kocsis Pál szőlőnemesítő is rendre megfordult nála.

„A műhely mögötti házban születtem, bábaasszony hozott világra” – idézi fel. Anyai ágon nagyapja Tercsi János kovácsmester volt, a szomszédos utcában lakott, tehát mondhatni, a vérében vannak a mesterséghez szükséges ősi fortélyok. Édesapja, id. Polyák Imre, aki a legmagasabb, népművészet mestere címet is kiérdemelte, Kiskunfélegyházán született, felesége révén került Kecskemétre. Az egykori Jámbor Alföldi Késüzemben dolgoztak mindketten. Ifjabb Polyák Imre a szegedi gépipari iskola elvégzése után visszatért apja műhelyébe, hogy kitanulhassa a késes mesterséget.

Pályája során kiérdemelte a rangos népi iparművész címet, de emellett számos kitüntetéssel büszkélkedhet: volt a Székesfehérváron megrendezett Tűzzelvassal Fesztiváljának díjazottja, máskor különdíjasa, elnyerte a budapesti XIII. Országos Népművészeti Kiállítás arany oklevelét, valamint Kecskemét aranykoszorús mesterének is megválasztotta az Ipartestület.

Az ezermester – titkok és fortélyok

Polyák Imre nem szépíti a valóságot, realistán, a sokat tapasztalt profi tisztánlátásával szemléli a dolgokat, na és némi keserűséggel… Nem csoda, hiszen nem nagyon akad, aki tovább vinné a szakmát, csak kollégájára számíthat.

„Elvállaltam fiatalokat, 8-10 éve még mindig akadt szülő, aki hozta a fiát, hogy alkalmaznám-e itt a nyári szünetben, de most már egyáltalán nincs ilyen, mert mindenki ezt a hülye számítógépet akarja művelni, de hát az nem fogja a gyümölcsöt leszedni a fáról…” – mondja ki kertelés nélkül. .

Mint mondja, egyébként sok olyan késes van, akiket például elküldtek vállalatoktól és ugyan késesnek nevezik magukat, de persze nincsenek igazán birtokában a mesterségbeli tudásnak.

Márpedig a minőségi, kézimunkával készült kés nem akármilyen szakértelmet igényel. Az acéllemez hengerelésétől a folyamatos kovácsoláson át minden részlet speciális szaktudást igényel. A 800-900 fokon melegen formált késeket elkészítésében a régi, apai időkhöz képest már a gépek nagy segítséget jelentenek, de a munka legfontosabb részeit még mindig kézimunkával végzik. Az üllő, a kivágószerszámok, amivel kivágják a penge formáját, kifúrják, beleütik a körömnyomot, amivel a márkát beleütik, mind-mind ott sorakoznak a műhelyben. A hőkezelés (ettől függ a penge minősége) és köszörülés után az összeszerelés és a pontos csiszolás is kézzel történik.

„Nem esik le az aranygyűrű az ujjamról…”

Polyák Imre – többek között – arról is nevezetes, hogy mindenféle javítással kapcsolatos munkát elvállal. Nem csak a saját készítésű darabok javítását, hanem a másokét is. „Hiába csinálok ezer bicskát, ha nem bírom eladni” – szögezi le. Hiába a minőség és a hűséges vásárlók, a javítás, köszörülés az, amire mindig szükség van, és ami kiteszi a hétköznapi munka legjavát. Mégsem veszi kedvét, hogy népi iparművészként olykor a legelképesztőbb kéréseknek kell eleget tennie, kihívásként éli meg.

„Itt van ez – mutatja -  világháborús ejtőernyős tőr. El volt törve a rugója, Dunántúlról postázták nekem.” Noha más városokban is dolgoznak késesek, van olyan, ahol öten is, mégis, ezekről a helyekről is rendszeresen hozzá postázzák a kéréseket. Közülük sokan rendelnek is tőle később kést, bicskát, amint megtapasztalják a minőségi munkát.

Ami a vevőket illeti: „Nyilván a boltban olcsóbb, minden nagyáruházban lehet kést kapni, de utána meg csak itt köt ki” – teszi hozzá. A javításra mindig szükség van: magánembereken túl akár éttermek, kis sütögetők is megkérik élezésre. Előfordul az is, hogy letörik a kés vagy a bárd nyele, azt kell újranyelezni. De megmutatja az egyik legutóbbi kérést is, ami egy kard: „Nemrégen hozták ide, tiszti kard, az eke fordította ki, el volt törve…” De nála van javításra például egy kutyanyíró is…

A legkülönbözőbb társadalmi rétegekből fordulnak hozzá, kinek mire van szüksége: egy gazdag házaspár ezüstnyelű késétől kezdve a juhászbojtárig:

„A mai világban ott van az a réteg, amelyik nem tudja tovább passzolni az áremelkedéseket, a juhászok, kint vannak a napon áprilistól szeptember végéig. Az állatokkal foglalkozik, nincs ideje arra, hogy ide menjen, oda menjen, hanem elküldi a bicskát nekem és én megcsinálom" – meséli.

Fő védjegye a szakértelem mellett a megbízhatóság. Noha a szakmai ártalom őt sem kerüli el, gyakori, hogy a mester elvágja a kezét, egyik ilyen eset, mikor kapacsot (teknővájó-fatálkészítő) élezett, ráesett a térdére és hét öltéssel kellett összevarrni.

A hajdani Bush elnök is kecskeméti Polyák-bicskával szalonnázhat

A bejárat mellett fali vitrines szekrényben sorakoznak a kiállított bicskák, kések. Polyák Imre mester kedvenc darabja a náder, amiből a juhászkés, a zsebkés készül – beszélgetésünk közben is éppen egy ilyet rendelnek telefonon. Formailag ötfajta zsebkés készül a műhelyben: egyenes szalonnázó, a náder, a fejes görbe, a maskara és a völgyelt. De csinálnak kerti késeket, oltó-, szemző. – kacorkést, vadásztőrt és zsidóbicskát is.

Feketés színezetű a bivalyszarvból készült nyél, egyik sincs festve, a világos, illetve középszínű pedig szürkemarhából. Csak csiszolva, préselve vannak, további fontos mozzanatok a famegmunkálás-fűrészelés, szarvasagancs-fűrészelés, a szaru megmunkálása. Néhány egyedi darab is helyet foglal a sorozatban, bivalyszarvból, ebbe bele van nyomva egy kecske.

A Polyák-termékek a világ legkülönbözőbb tájaira jutottak el – így Amerikába, Kanadába, Nyugat-Európába, Új-Zélandra és a Távol Keletre is.

Bush elnök 1989-es magyarországi látogatásakor nem akármilyen szalonnázó bicskát kapott a mestertől tokban, nemzetiszín szalaggal átkötve.

A műhelyben az évek hosszú során keresztül persze mindenféle ember megfordult. Egyszer, még a szocializmus idején egy rendőrnyomozó bízta rá napokra a szolgálati pisztolyát, hogy a műanyag helyett bivalyszarvból készítsen rá markolatot. "Jó emberismerő volt, tudta, hogy nem fogunk senkit lelőni" – teszi hozzá mosolyogva. Voltak persze "gonosz emberek is", meséli, Pestről érkezett egy férfi és "egy minimális hiba miatt a javításban jött jogásszal, hogy bezáratja az üzletünket" – másból vannak faragva a pestiek – de aztán nem lett belőle semmi. Nevetve emlékezik vissza, hogy egyszer még egy férfiember is homlokon csókolta Kolozsváron, annyira megörült a különleges agancsnyél bicskának, ami a tizenéve meghalt apja által félretett szarvasagancsából készült. Nem csak Kecskeméten, világszerte elismerik, de kiemeli a kolozsvári vásárt. Itt, az ötnapos vásáron, a Kolozsvári Magyar Napok keretein belül szokott részt venni, de rövidebb időre érkezik. Itt történt az eset, hogy egy ottani kézműves, mikor a harmadik napon megjelent a kecskeméti mester, így szólt: „na, most kezdődik a vásár, mert itt van a Polyák!” – kell ennél nagyobb elismerés?