Rendezvénnyel ünnepelt a hetényi közösségi ház új működtetője

2026. 11. 08., 18:09
Új fejezet kezdődött a hetényegyházi közösségi ház életében. November 2-tól a Hetényegyháza Közösségért Egyesület vette át az intézmény működtetését. A civilek célja, hogy újra megtöltsék élettel az épületet, és minden korosztály számára rendszeres programokat szervezzenek. Az új kezdetet közösségi rendezvénnyel és a közösség fájának elültetésével ünnepelték meg vasárnap.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 47 képet tartalmaz

Főző- és süteménysütő verseny, ugrálóvár, gyermekprogramok, valamint ruha- és játékcsere is várta a látogatókat a hetényegyházi közösségi házban vasárnap. November 2-tól ugyanis a helyi civilekből alakult Hetényegyháza Közösségért Egyesület működteti az épületet. Az új kezdet jelképeként elültették a közösség fáját is, amely az összetartozást és a közös jövő építését szimbolizálja. A szervezet célja, hogy a közösségi ház ismét a településrész mindennapi életének meghatározó helyszíne legyen.

- Nagy fába vágtuk a fejszénket, de teher alatt nő a pálma, szokták volt mondani. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy itt a terveinket, a szándékainkat meg tudjuk valósítani, és hogy a hetényi lakosok végre egy ilyen közösségi térben lehessenek nap mint nap, amire vágynak, amire szándékuk van
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Kovács Sándor, a Hetényegyháza Közösségért Egyesület elnöke.
”

Az egyesület a gyermekfoglalkozások mellett tornákkal, családi rendezvényekkel és bálokkal is készül. A programok kialakításába a lakosságot is bevonnák, ezért egy ötletdobozt is elhelyeztek, amelyben bárki megoszthatja javaslatait. A kezdeményezéshez már helyi segítők is csatlakoztak. Kovács Eszter például rendszeres mozgásórákkal járul hozzá a közösségi élet fellendítéséhez.

- Azt remélem, hogy itt a közösségi házban egyre nagyobb lesz az élet, és egyre több hetényit tudunk bevonzani, illetve maga a közösség, mert hiszen én nem vagyok az egyesület tagjai között, de én is fogok tartani itt mozgásórákat, és így próbálom segíteni azt, hogy egyre jobb közösségek jöjjenek létre a faluban
— mondta stábunknak Kovács Eszter, a mozgásórák vezetője.
”

A szervezők már az adventi időszakra is készülnek, december 6-án például Mikulás-váró programot rendeznek, amelyhez a traktoros Mikulás-felvonulás is kapcsolódik. A közösségi ház működtetéséhez önkénteseket, valamint pénzbeli és tárgyi adományokat is szívesen fogadnak. Az egyesület hosszú távon olyan találkozóhelyet szeretne kialakítani, amely nemcsak a hetényegyháziakat, hanem a környező települések lakóit is megszólítja.