Részegen idegen autóba ült be, több járművet összetört-72 órán belül 2 év börtönt kapott

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 05., 08:19
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és rongálás miatt az őrizet alatt bíróság elé állított egy különös visszaesőnek számító férfit, aki Húsvéthétfőn ittasan több autót megrongálva egy kávézó nyitott udvarából elindult egy autóval, azonban nem jutott messzire, mert a közelben lévők rácsukták a nagykaput.

A vád szerint a többszörösen büntetett férfi 2024. április 1-jén délben ittasan megjelent egy kiskunfélegyházi kávézó nyitott udvarában, majd a tulajdonos engedélye nélkül beszállt az ott parkoló, lezáratlan gépkocsiba és elindult. Manőverezés közben az udvarban több autót összetört, amire az ott dolgozók is felfigyeltek és mielőtt a férfi kihajtott volna,  gyorsan becsukták az utcai nagykaput. Az alkalmi sofőrt láthatóan nem zavarta mindez, mert nekihajtott a nagykapunak, végül pedig megállt. Az alkalmazottak ezután megakadályozták azt is, hogy elhagyja a helyszínt, egyidejűleg pedig értesítették a kiskunfélegyházi rendőröket, akik a férfit őrizetbe vették.

Szervezetében 2,19 ezrelék alkoholkoncentrációt mutattak ki, jogosítványa nem volt.

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító férfit jármű önkényes elvételének bűntette, valamint ittas járművezetés és rongálás vétsége miatt az őrizet 72 órás tartama alatt bíróság elé állította. A Kiskunfélegyházi Járásbíróság az elkövető bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért vele szemben 2 év végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, továbbá 2 évre a közügyektől, 5 évre a járművezetéstől eltiltotta. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az azonnal jogerős lett.

(A csatolt rendőrségi szemlefotókon a bűncselekmény helyszíne, továbbá a megrongált autó és nagykapu látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség