Richter Anna Díj: a kecskeméti kórház csapata is esélyes a négymillió forintos nyereményre

2025. 02. 10., 14:45
Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat. A döntőben ott van a kecskeméti „Kórházi Kalauz” nevű csapat is, amelynek célja egy komplex betegedukációs csomag létrehozása.

Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat.

Hazánk kiemelkedő gyógyszercége a Richter, a Richter Anna Díj pályázat kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba és folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. A díj méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy és gyógyszerészet iránt, különös tekintettel az ezeken a területeken dolgozó nőkre.

A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Polgár Judit sakknagymester, Kertész Éva a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász főorvos, a Semmelweis Egyetem docense nagy izgalommal várták az újszerű, kreatív ötleteket tartalmazó pályázatokat. A döntős projektötleteket március 9-ig lehet megtekinteni a www.richterannadij.hu weboldalon, ahol a közönség kategóriánként egy-egy szavazattal támogathatja a csapatokat.

Az oktatást, egészségügyet és gyógyszerészetet fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok öt kategóriában mérettetnek meg egymással. A zsűri olyan újszerű, megvalósítható ötleteket várt idén is a pályázóktól, amelyek hozzájárulnak ezen területek színvonalához, fejlődéséhez, illetve az ott dolgozók mindennapjait megkönnyítik és minőségi változást hoznak mindannyiunk hétköznapjaiba.

Az idei pályázatokban minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg az innováció, a megújítási szándék, a szemléletformálás.

A Richter Anna Díj pályázat döntősei közé bekerült a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Dr. Agárdi Szilvia Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosának „Kórházi Kalauz” elnevezésű csapata.

Az SBO csapatának és a kórház kommunikációs szakembereinek közös kezdeményezése egy komplex betegedukációs csomag, amely írásos és mozgóképes formában segíti a betegek útját. Az ellátás során egy multifunkcionális mappával látnák el a pácienseket, ebben gyűjtik zárójelentéseket, beutalókat, recepteket, valamint a tervezett vizsgálatok tájékoztató anyagait. A mappa mindig kéznél van, otthon is, kórházba induláskor is, ezért kiváló információhordozó eszköz. Ezen felül a képalkotó vizsgálatokkal, endoszkópiai vizsgálattal és kardiológiai beavatkozásokkal kapcsolatos fontos tudnivalók összefoglalásaként élő szereplős, vagy animációs rövidfilmek készülnének, melyek szabadon elérhetőek lesznek a kórház online felületein, illetve a kihelyezett várótermi képernyőkön. Az esélyegyenlőséget megteremtve az edukációs anyagok QR kódok segítségével a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetővé válnak.

Csapatvezető: Dr. Agárdi Szilvia

Csapattagok: Pap-Szekeres Anita, Nagyné Szigeti Dóra, Karda Anna, Szabó Dóra 

Szavazzon az orvoskategória jelöltjére, és „Kórházi kalauz” csapatunkra!

2025. február 10-én reggel elindult a közönségszavazás a www.richterannadij.hu oldalon! (A megadott e-mail címre érkezik egy hitelesítő link, melyre szavazást követően rá kell kattintani az érvényesség érdekében!)

Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a díjazottakra, akikkel együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg, melyek hatással lesznek mindannyiunk életére.

Kísérjék figyelemmel a díj életét, szavazzanak az önök számára legfontosabb projektre, hiszen az egészségügy és az oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!