Robot viszi ki az ebédet Kecskemét legújabb menüző éttermében

2023. 09. 27., 10:40
Még csak két hete nyílt, de már egyre több törzsvendége van a KirályExpressz éttermének a Kurucz körúton. Kecskemét új menüző helye több szempontból is különleges. Fél óra alatt végezhetünk a tőlük megszokott finom ebéddel, amit Bella, a város első robotpincére szolgál fel nekünk. A részletekről Téti Józsefet, a KirályExpressz tulajdonosát kérdeztük.
Fotó: Tóth Enikő
A galéria 23 képet tartalmaz

– 14. éve dolgozunk a vendéglátásban, az utóbbi időben vezető szerepet vívtunk ki a menükiszállítás területén. Naponta mintegy 350 adag ételt viszünk házhoz vendégeinknek Kecskeméten és a város agglomerációjában. Hat futárunk hibrid autókkal gondoskodik arról, hogy a lehető leggyorsabban csillapíthassák éhségüket megrendelőink. Akik szeretnék délre kézhez kapni ebédjüket, azoknak érdemes 10 óráig leadni rendelésüket, így tudjuk összeállítani futáraink számára az optimális útvonalat.

– Mostantól pedig arra is van lehetőség, hogy helyben fogyaszthassák el a frissen készült ételeket a vendégek. Miért épp most nyitottak menüző helyet Kecskeméten?

– Átalakult, felgyorsult a világ körülöttünk. Egyre kevesebb időnk marad a minőségi étkezésre, pedig egy jó ebéd elengedhetetlen, akármilyen sok a munka. Ebben szerettünk volna a kecskemétiek igényeit kiszolgálni. Egy éve indult el menükiszállításunk, ennek sikerén felbuzdulva gondoltuk úgy, hogy tovább bővítjük a profilunkat. A helyi adottságokat figyelembe véve, úgy ítéltük meg, hogy Kurucz körúti telephelyünk kiváló menüző hely lehet. A Hunyadivárosból az aluljárón keresztül akár gyalogosan is megközelíthető, a belvároshoz is közel vagyunk, a déli iparterületről autóval pár perc, és több nagy foglalkoztató is van a környéken, ezért mertünk belevágni az éttermi kiszolgálásba is.

– Milyen átalakításra volt szükség a menüző kialakításához?

– Régi konyhánkból alakítottuk ki a 180 négyzetméteres éttermet, egykor itt sültek a pizzák és a grill ételek. Igazi bisztró hangulat volt a célunk, úgy rendeztük be az éttermet, hogy mindenki jól érezze magát. Egyelőre százan tudnak egy időben itt ebédelni, de ha szükséges, tudjuk bővíteni az asztalok számát. Törzsgárdánkhoz plusz szakácsokat vettünk fel, így az irodai és a konyhai személyzettel együtt összesen tízen alkotják az étterem csapatát. Mivel hétköznaponként 11-13.30 között tartunk nyitva, így igazi családbarát munkahely lettünk.

– Milyen menüválasztékból válogathatnak vendégeik?

– Teljesen új ételeket kínálunk, házias ízekkel, változatos fogásokkal. Hetente négy leves és hétféle főétel közül választhatnak vendégeink, mozaikszerűen állíthatják össze napi ebédjüket. Így arra is van lehetőség, hogy minden nap mást fogyasszanak, ha valami azonban nagy kedvencük, akár egész héten is ehetik. Azzal is szeretnénk vendégeink kedvében járni, hogy a menü mellé egy kis üvegben tisztított vizet vagy szódát kínálunk. Ezt az étteremben csapoljuk, így garantáltan mindig friss és hideg lesz.

– Mi az, amiben egyedi Kecskemét legújabb menüző helye?

– Négy fő célt tűztünk ki maguk elé. Az első a gyorsaság. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy nálunk fél óra alatt végezhessenek a komplett, házias ebéddel. A második fő célunk, hogy vendégeink változatosan menüzhessenek, a harmadik pedig, hogy ingyenesen parkolhassanak, ami – valljuk be – nagy előny Kecskeméten. Végül pedig fontosnak tartjuk, hogy kedvező áron lehessen nálunk ebédelni. Bízunk abban, hogy az irodistáktól, a fizikai munkásokig minden szektorból szívesen térnek majd be hozzánk egy finom ebédre.

– A gyorsaságot a modern technika is garantálja az étteremben.

– Úgy gondolom, ebben is teljesen úttörő ez a hely, hiszen nálunk állt szolgálatba a város első robot pincérje, Bella, akit mi csak cicának becézünk. Nem is gondoltuk volna, hogy milyen nagy segítséget jelent majd a felszolgálásban. Minden asztalunkon található QR kód, így néhány másodperc alatt beolvasható az étlapunk, ahonnan leadható a rendelés, ami abban a pillanatban meg is jelenik a konyhában található monitoron. Szakácsaink pár percen belül össze is állítják a menüt a tálcákra, ezeket viszi ki robotunk az asztalokhoz. Ott angol nyelven kéri meg, hogy vegyék le a tálcát, kék villogó jelzés mutatja, melyiket. Ezután csak meg kell nyomniuk a finish gombot, és Bella már megy is tovább a dolgára. Természetesen, akik idegenkednek a QR kódtól, azok a személyzetnél is leadhatják a rendelésüket.

– Két hete nyílt az étterem. Milyen volt a kecskemétiek fogadtatásra?

– Szerencsére nagyon pozitív. Gyorsan megszokták a rendelési rendszert, megszerették a robotot is. Egyre több a visszajáró vendégünk, így bízunk abban, hogy hamarosan még többen jönnek majd hozzánk, ha csak fél órájuk van egy finom ebédre…

(x)