Azok a magánszemélyek, akik eddig még nem rendezték a gépjárműadót, és egy összegben nem tudják azt megfizetni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést, amely néhány perc alatt igényelhető.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja. Az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni.
Kecskemét önkormányzata május végén tárgyalja a város 2024-es gazdálkodásáról, vagyis a zárszámadásról szóló rendeletet. A tavalyi iparűzési adóbevétel többlet alapján az azonban már most látható, hogy az itt működő vállalkozások nagyobb része, a gazdasági nehézségek ellenére is jelentős növekedést tudott produkálni. Ennek következményeként Kecskemét a 2025. évi első negyedéves előző évhez viszonyított növekedési alapon számított helyi iparűzési adóból származó központi költségvetési befizetése alapján a vidéki városok között a képzeletbeli TOP lista 3. helyén áll.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az szja-bevallásokat. A NAV idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét.
A parlament többsége kedden támogatta a családtámogatási rendszer új elemeinek bevezetését. A döntés értelmében jönnek a kiterjesztett adókedvezmények a gyermekeket nevelő családok számára.
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, többségük (170 ezren) a NAV-Mobil-alkalmazáson keresztül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint az április 15-i határidőig még 3 millió adózónak kell teljesítenie az adóbefizetést - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Nagy mennyiségű hamis ruhacímkét találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár teherautóban az M5-ös autópályán.
Átalányadózás, egyszerűsített foglalkoztatás, alanyi mentesség. Ezek voltak a legfontosabb témái a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mai, egyéni vállalkozóknak szóló szakmai fórumának. A rendezvényen a NAV szakembere ismertette az elmúlt hónapokban életbe lépett változásokat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) márciustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak. Adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Akik tavaly elmulasztottak, vagy késve fizettek meg valamilyen kötelezettséget, és emiatt ötezer forintot elérő késedelmi pótlékuk is van, azok a pótlékról is kapnak tájékoztatást.
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. A befizetési határidő április 15. A több, mint 3,3 millió érintett közül elsőként azok kapják meg a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobilt.
A következő évek legfontosabb fejlesztési terveiről beszélt a KTV Közélet magazinjának felvételén Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere. A műsorban, amely csütörtökön 20 órakor látható majd a Kecskeméti Televízióban, központi téma volt a város úthálózatának további rövidebb illetve hosszabb távú fejlesztése.
A helyi adók - építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg - első félévre esedékes összegeit március 17-ig, fizethetik meg az adózók pótlékmentesen – tájékoztatta szerkesztőségünket a Városháza.
Egy egész üzletet megtölthettek volna azoknak a luxusparfümöknek az utánzatai, amelyek az M5-ös autópályán akadtak fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának ellenőrzésén.
Ma tartotta első munkanapját a 2025-ös esztendőben Kecskemét Közgyűlése. A képviselők elfogadták a tavalyi költségvetés módosítását, amely az utolsó negyedév adatait tartalmazza. A számokból kiderült, hogy a tervezettez képest 2 milliárdos plusz iparűzési adó folyt be december végéig. Ellenzéki kérdésre válaszolva Szemereyné Pataki Klaudia polgármester részleteket is elárult az önkormányzattól ettől az évtől központilag elvonásra kerülő szolidaritási adóról.
A szakbizottságok után, csütörtökön megkezdi idei munkáját a kecskeméti közgyűlés. 2025 első ülésének napirendjén a tervek szerint 16 előterjesztés megtárgyalása szerepel. A képviselők egyebek mellett döntenek majd a tavalyi költségvetés módosításáról, a köztisztviselői béremelésről, valamint az önkormányzati bérlakásépítési program folytatásáról.
Plusz iparűzési adóbevétel Kecskemét tavalyi költségvetésében, jelentős köztisztviselői illetményalap emelés és önkormányzati bérlakásépítés a belvárosban. Többek között ezeket az előterjesztéseket támogatta mai ülésén a Gazdálkodó Város Bizottság.
2025. január 1-jétől az I. és II. adóövezetben megváltozott az építményadó mértéke. A fizetendő adót az adóhatóság hivatalból állapította meg. Az érintett magánszemélyek részére a befizetéshez felhasználható készpénz-átutalási megbízásokkal együtt postai
úton, a vállalkozó adóalanyok részére elektronikus úton küldte meg a határozatokat. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel kísérjék az önkormányzati adóhatóságtól érkezett küldeményeket és vegyék át/töltsék le azokat.
Akár az ismert kalandfilmbe illő rejtély is lehetne, azoknak a régiségeknek a története, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei találtak egy bolgár furgon platóján.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.