Jól halad a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet új imaházának építése a Bethlen körúton. A nagyszabású beruházásról beszélt a KTV Kiemelő magazinjában Szerdi Szilárd lelkipásztor.
Átfogó energetikai és műszaki felújításon esik át a Forradalom utcai Csipcsirip bölcsőde. A munkálatok zömét szeptemberig befejezik, így évkezdéskor a kicsik már birtokba vehetik az épületet.
Átadták pénteken a Mol 1,2 milliárd forintból felújított kecskeméti telepét, ahol az ország stratégiai kerozinkészletének mintegy 85 százalékát tárolják.
Tegnap, kedden reggel kezdetét vette a Széktói Stadion pályájának átfogó felújítása. Nemcsak a gyepszőnyeg újul meg, hanem az egész pályatest: új öntöző és vízelvezető rendszert telepítenek, és a pályafűtést is kialakítják. Ma délután jártunk a helyszínen.
Várhatóan július közepén fejeződik be az Izsáki út felújítása, amit a műszaki átadás-átvétel követ. Az útszakaszt csak ezt követően adják át teljes hosszában a forgalomnak - ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatójából.
Kedden megjelentek az első munkagépek a Széktói Stadion gyepén, ezzel elindultak a játékterületet érintő fejlesztések. A munkálatok a tervek szerint a bajnoki rajtig befejeződnek, így a mérkőzések megrendezését ezek a folyamatok nem érintik.
Újabb kondiparkot adtak át ma Kecskeméten, ezúttal a Széchenyivárosban, a Stádium utca - Akadémia krt. találkozásánál. A városrész lakóinak sportolást segítő létesítmény eszközeinek helyes használatát személyi edző mutatta be az érdeklődőknek majd a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai ki is próbálhatták azokat.
„Nem akadályozhatja meg semmi, hogy városunk azon a felívelő pályán maradjon, amire az elmúlt évtizedben ráraktuk” – írta Facebook-oldalán Szemereyné Pataki Klaudia polgármester Lázár János építési és közlekedési miniszterrel történt megbeszélését követően.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, majd ezután a Budapest felé tartó oldalon a 109-es kilométerszelvényben található Kiskunfélegyháza észak csomópont felhajtó ágai 2024. május 14-től várhatóan 2024. június 12-ig burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerülnek. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Utcafórumon jelentette be pénteken Lázár János, építési és közlekedési miniszter és Ughy Attila a főváros XVIII. kerületi polgármesterjelöltje az utolsó fővárosba vezető dízelüzemű vasútvonal korszerűsítését.
Lakossági igények alapján 98 darab új köztéri lámpatestet szereltek fel Kecskemét több pontján. A hálózatfejlesztés négy városrészt érint, amelyekben így biztonságosabbá vált a közlekedés és nőtt a közbiztonság is.
Jelentősen csökkentheti Kecskemét belvárosának járműforgalmát és parkolóinak zsúfoltságát az a P+R parkoló, amely már elkészült Homokbányán és május 16-án meg is kezdi működését. A Helvécia, Ballószög, Kadafalva és Homokbánya felől érkező lakosok ezen a várakozóhelyen hagyhatják ingyenesen járműveket és onnan buszokkal mehetnek tovább szintén ingyenesen a belvárosba. Az úttörő kezdeményezés a forgalomterhelésen túl csökkenti majd a városközpont légszennyezettségét is.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 44-es és a 47-es kilométerszelvények között Újhartyán térségében 2024. május 2-tól várhatóan 2024. május 21-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A burkolatfelújítás ideje alatt forgalomterelés zajlik a 42-es és a 48-as kilométerszelvényeknél található műszaki átjárók között. Irányonként kétszer két sáv áll a közlekedők rendelkezésére, kivéve a terelés kiépítésének és elbontásának idejét. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
A Szabadság tér megújulásának következő fázisaként megújulnak a térplasztikák Kecskemét belvárosában. A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. tájékoztatója.
Megújulva kezdte meg az idei erdei iskolai szezont a Kecskeméttől alig 30 kilométerre, Lakitelek-Tőserdőben található Kontyvirág Erdei Iskola. Az óvodai, iskolai és felnőtt csoportok már egy belülről és gépészetileg is felújított épületet vehetnek birtokukba.
Lezárult a Reptéri úti kerékpárút felújításának első üteme. Még hátra van a padkázás a teljes befejezéshez, azonban a kerékpárosok már újra használhatják a bicikliutat.
Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg.
Kecskemét 2023-as gazdálkodásáról, vagyis a zárszámadásról szóló rendeletről tárgyalt ma (csütörtök) a közgyűlés. Az előterjesztés kapcsán elhangzott, hogy tavaly közel 30 százalékkal emelkedtek a helyi adóbevételek, legnagyobb mértékben az iparűzési adó növekedett, amely a helyi vállalkozások adóerő képességének erősödését is jelzi. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint a város addig nyújtózkodott ameddig a takarója ért, vagyis bölcsen döntött és jó célokat szolgáltak a bevételek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.