A munkáltató 2025. január 1-től évente 1,8 millió forinttal támogathatja a harmincöt év alatti dolgozóinak a lakhatását. Így az alkalmazottjának a lakásbérleti díjához vagy a lakáscélú hitelének a törlesztőrészletéhez járulhat hozzá.
A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően január 15-én újabb fejezetéhez érkezett az ingatlan-nyilvántartás megújítása. Az E-ING projekt keretében elkészült új informatikai rendszer bekapcsolása ütemezetten történik, így az elektronikus ügyintézésre történő teljes átállás is ennek megfelelően több lépcsőben valósul meg - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.
Megtorpant az ingatlanpiac Kecskeméten 2024-ben. Kevesebben vásároltak befektetési célra lakást és stagnáltak az árak 2024-ben az ingatlanpiacon. 2025-re azonban emelkedés várható.
Úgy tűnik, hogy a déli iparterület után, Kecskemét északi része is kezd vonzó lenni a nagybefektetők számára. Ez derült ki a mai közgyűlés egyik napirendi pontja kapcsán, amely a megyeszékhely még hasznosításra váró területeiről szólt.
A december 12-i közgyűlésen kerül napirendre az új beépítésre szánt területek kijelöléséről és belterületbe vonásáról szóló előterjesztés. Amennyiben a szakmai anyagot elfogadják a képviselők, az jelentős hatással lesz Kecskemét fejlődésére.
Megemelte a csütörtöki közgyűlés a helyi építményadó mértékét, de az emelés csak az 50 négyzetméternél nagyobb üzlethelyiségekre vonatkozik. A garázsadó nem emelkedik, tehát a döntés a lakosságot egyáltalán nem érinti. A városi büdzsé mintegy 500 millió forintos többletbevételre számíthat az emeléstől.
Negyven üresen álló lakást újított fel a KIK-FOR Kft. 2024-ben annak érdekében, hogy minőségi, korszerű otthont tudjanak biztosítani bérlőiknek. Az önkormányzati cég jelenleg 1253, nagyobbrészt szociális és költségalapú lakást tart fenn a városban. A társaság ügyvezetője, Nagy Gábor Tibor hangsúlyozta, a lakbérek emelésére már négy éve nem volt példa, ahhoz azonban, hogy a lakások karbantartási és üzemeltetési költségeit fedezni tudják és folytatni tudják a felújításokat is, most szükségessé válik az árkorrekció.
Augusztus végén megkezdődtek a homokbányai Boróka Park negyedik ütemének kivitelezési munkálatai. Az eddigi ütemekhez képest két fő újdonsággal bír a beruházás: a lakások egy része privát kertkapcsolattal rendelkezik majd, a negyedik ütem megkapta továbbá a rozsdaövezeti minősítést, melynek köszönhetően mindössze 5%-os ÁFA terheli a lakásértékesítést, és ez is visszaigényelhető adókedvezményként.
Befektetői oldalról is egyre vonzóbb célpont Kecskemét az ingatlanfejlesztések terén – jelentette ki Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője az AIPA által szervezett csütörtöki ingatlanfejlesztői fórumon. Balogh László kiemelte, hogy egyre zárul a Budapest-vidék olló, a vidéki nagyvárosok, így Kecskemét is mindössze 1-2 éves késéssel követik a fővárosi árakat. Az üzleti találkozó helyszínéül a déli iparterületen nemrég átadott új ZF-üzem szolgált. Gaál József alpolgármester hangsúlyozta, hogy jelentős potenciál van még az ipari beruházásokban, és ez tovább emelheti a kecskeméti lakások iránti igényt.
2024 első három negyedévében 8709 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3 százalékkal elmaradt a tavaly január-szeptemberitől - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A közgyűlés múlt heti döntése nyomán novembertől újraindul Kecskeméten az Örökségvédelmi Támogatási Program, amelyben az önkormányzat 20 millió forintot biztosít magánszemélyek, illetve civil szervezetek számára helyi és egyedi védettség alatt álló épületeik felújításához. A program részleteiről beszélt a KTV-ben Nemcsik Mátyás a Fejlődő Város Bizottság elnöke valamint Öveges László városi főépítész.
Ma adták át hivatalosan a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Vármegyei Egyesületének új telephelyét. A Fecske utcai ingatlant Kecskemét önkormányzata biztosítja a civil szervezet számára, így az mentesül a bérleti díj fizetése alól. Az egyesület működése az új helyen stabilabbá vált és mivel akadálymentesített, könnyebben megközelíthető lett a mozgáskorlátozottak számára.
Ünnepélyes keretek közt adták át a Bács-Kiskun Vármegyei Építész Kamara díjait csütörtök délután a Hírös Agóra épületében. Idén 15 alkotó jelentkezett a pályázatra 19 alkotással. A megvalósult épületekről készült pályázatokat háromtagú szakmai zsűri bírálta el.
A KIK-FOR Kft. nyilvános pályázatot hirdet egy homokbányai, kettő széchenyivárosi, egy műkertvárosi és egy Rávágy téri bérlakás bérleti jogának a megszerzésére.
Kecskemét albérletárai még nem voltak ilyen magasan – tudtuk meg a House36 Ingatlanközvetítő iroda vezető értékesítőjétől. Egy panel vagy téglaépítésű egyszobás lakást 90.000 forinttól adnak bérbe jelenleg. Mégis kevés a kecskeméti albérlet, ahhoz képest, hogy mennyi kereslet lenne rá. Dolgozók, egyetemisták és házaspárok igénylik legtöbbször a jó helyen elhelyezkedő, újszerű vagy korszerűen felújított albérleteket. Kecskemét nagyon vonzó célpont lett, ezért megjelennek a piacon a befektetők is.
Kiugróan magas volt az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt 2024 első negyedévében. Több tényező együttes hatásának köszönhetően meglódult az ingatlanpiaci eladások száma, azonban a második negyedév eddigi mutatói már sokkal sötétebb képet festenek.
Közel kétmilliárd forint értékben indulhatnak el úthálózat illetve intézményi fejlesztések Kecskeméten TOP Plusz forrásból a következő három évben. A programról csütörtöki ülésén dönt a Közgyűlés, de annak részleteiről már az elmúlt napokban is szó volt a szakbizottságok ülésein. Az előterjesztésben szerepel többek között újabb óvodák illetve bölcsődék felújítása, a kiskörút két szakaszának újra burkolása, a Mátyás Király körút egy szakaszának rekonstrukciója valamint új kerékpárút építési is az Arborétum mellett.
Eddig 42-en vették igénybe a fiataloknak szánt lakhatási támogatást Kecskeméten. Az akár havi 50 ezer forintot is elérő önkormányzati támogatást újra kiírták, most ezeknek a második körös pályázatoknak az elbírálása zajlik – mondta az Esélyteremtési Bizottság kedd reggeli ülésén Engert Jakabné alpolgármester, aki kitért arra is, hogy a sikeres támogatási rendszer továbbfejlesztésére egy TOP-os pályázat keretében lakásügynökséget állítanának fel.
108 milliárd forintos otthonfelújítási program indul és 5 pontos intézkedéscsomag segíti majd a gazdákat - többek között ezekről volt szó a mai kormányinfón.
Elkészült a Pöttyös Bölcsőde a Klapka utcán. Ez a harmadik olyan épület, mely egy TOP-os pályázatnak valamint az önkormányzat támogatásának köszönhetően újulhatott meg. A bölcsi szeptembertől 4 csoportszobával, 56 férőhellyel nyitja ki kapuit.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.