Idén már 29-ik éve szervezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a kecskeméti állásbörzét. A mai rendezvényen (péntek) 22 kiállító, 70 munkakörben, 400 állást kínált.
Összesen 928 millió forint támogatásban részesült a Nagy-Gombakert Kft. a Vidékfejlesztési Program két pályázatának köszönhetően. Az egyik az energetikai korszerűsítésre, a másik pedig a gombaelőállító üzem fejlesztésére irányult. A beruházásokat ma (péntek) adták át hivatalosan a cég telephelyén, ahol az üzemátadó mellett egy együttműködési megállapodást is aláírt a vállalatból létrejövő Pilze-Nagy Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
A Kecskeméti Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki a valódi tulajdonos tudta nélkül, a saját tulajdonaként hirdetett meg és adott el egy konténert.
Egyszerre három óvoda és egy bölcsőde újult meg Kecskeméten 809,60 millió forintos vissza nem térítendő uniós TOP PLUSZ forrásból, valamint önkormányzati önerőből. A projektnek köszönhetően a Csipcsirip Bölcsőde mellett a Corvina Óvoda 3 feladatellátási helye - a Ceglédi Úti Óvoda, az Ifjúság Úti Óvoda és a Forradalom Utcai Óvoda - épületeinek felújítása történt meg 2024. évben.
2025. május 14-én a Kecskeméti Szent László Lions Club és Gyenes István kertészete felajánlásaként a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6.b osztályos tanulói színpompás pistikékkel gazdagították a ligetet.
Január elsejétől ismét a Máltai Szeretetszolgálat látja el a Mezei utcai Közösségi Ház és a vele együttműködő Biztos Kezdet Gyerekház fenntartását. Az önkormányzati forrásból működő intézmény szolgáltatásai tekintetében nem történt változás, azok továbbra is ingyen igénybe vehetők.
A Szerbia-Magyarország közti határátlépés, a vasútvonal fejlesztés, a vízmegtartás, az egészségügy fejlesztése. Többek között erről egyeztetett a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió tanácsa ma a Megyeházán, amely a Magyarországon, Románián és Szerbián átnyúló beruházásokat, az azokra befolyó forrásokat irányítja. Jelenleg több mint 10, a vármegyénket is érintő fejlesztés előkészítése, tervezése, megvalósítása zajlik több milliárd forint értékben.
Szerszám- és készülékgyártó kategóriában győztek és 2 dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon május 10-én a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Az országos versenysorozaton 9 tanuló 3 szakmában képviselte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t.
Kecskemét is csatlakozott a tavaszi Bringás Uzsonna kampányhoz, amely a kerékpáros
közlekedést ünnepli figyelmességgel és közösségi élményekkel. Az országos eseményt a Magyar Kerékpárosklub szervezi a Bringázz a Munkába! kampány részeként, és célja, hogy elismerje azokat, akik a hétköznapokban is kerékpárral közlekednek.
530 millió Ft támogatást nyert a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az egyedülálló természeti értékekkel bíró Csaj-tó ökológiai fejlesztésére. A KEHOP Plusz által elnyert támogatás által többek között javítják a madarak élőhelyminőségét és a védett fajok életfeltételeit is.
Kerékpár mellett már elektromos roller, elektromos bicikli és bringóhintó is bérelhető a kecskeméti Tourinform Irodában. 10 millió forintos pályázat keretében tudták növelni az eszközparkjukat.
A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki miután maga is csalás áldozatává vált, az őt becsapó ismeretlentől „kárpótlásul” kapott megbízás alapján a bankszámláira érkező, újabb csalások károsultjaitól származó pénzösszegek továbbutalását végezte jutalék fejében.
A forrásoldalon nem múlhat: a Széchenyi Kártya Program 10 évre 3 százalékon elérhető beruházási hitele csak egy azon vonzó konstrukciók közül, amelyek segítségével a hazai kkv szektor új lendületet kaphat.
A 2025. április 28-án és 29-én lezajlott XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon a döntőbe bejutott 12 Bács-Kiskun vármegyei versenyző mindegyike dobogós helyezést ért el.
2025. december 31-tól csak olyan termékeket lehet az uniós országokban -így hazánkban is- forgalomba hozni, amelyek erdőirtásmentes helyről származnak. A 7 hónap múlva életbelépő rendelkezés végrehajtása kapcsán egyelőre nagyon sok a kérdés. Többek között erről beszélt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mai rendezvényén egy szakértő.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.