Kategória: Kecskemét
Rendezés
2026.02.05

Ismét Grazban szerepeltek kodályos diákok

A Kecskeméti Kodály Iskola ifjú zongoristatehetsége, Rain Yang Yuxuan két évvel ezelőtti sikeres szereplése után a napokban a Magyar Örökség-díjas intézmény gitár tanszakának két hallgatója is szép eredményt ért el Stájerország fővárosában. Tóth Emma és Bara Ákos – Bozsóki Gergely növendékei – egyaránt bronzdiplomát kapott a „Guitar Styria Festival 2026” elnevezésű nemzetközi gitárversenyen.
2026.02.05

Vízióból működő modell lett!

Két évvel ezelőtt egy szemléletváltás ígérete rajzolódott ki a Neumann János Egyetem jövőjéről szóló beszélgetésben. Az akkor multinacionális vállalati környezetből érkező Nagy Zoltánnal, frissen kinevezett elnök-vezérigazgatóval a piacorientált működésről, az ipari kapcsolatok megerősítéséről, innovációs ökoszisztéma építéséről és nemzetközi nyitásról beszélgettünk, jórészt jövő időben. Két év után az egyetem elnöke ismét eljött szerkesztőségünkbe.
2026.02.05

Veránka szigetén alkottak –megnyílt a X. Axon Kecskeméti Művésztelep kiállítása

Finom akvarellrajzok, pasztell-terek, akrilfestmények a veránkai táj vonzásában – tíz alkotótól a X. Axon Kecskeméti Művésztelep kiállításán, mely szerda délután nyílt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Az eseményen beszédet mondott Gaál József, a BKMKIK elnöke, Bruncsák András, a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola vezetője és Joachim Rilling, az Axon Kft. ügyvezetője.
2026.02.05

Bertalan és Barnabás - A dakszli ikrek kalandjaival ünnepli a Ciróka a Janikovszky-évfordulót

A Max és Móric sikere után újabb előadást rendez Kecskeméten Schneider Jankó, a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője. A két vásott kölyök meséje után a megkülönbözhetetlen dakszli ikrek, Bertalan és Barnabás történetét viszi bábszínpadra a Ciróka kistermében. A rendezővel a február 7-ei bemutató előtti véghajrában beszélgettünk.
2026.02.05

Edith Piaf shanzonjaival varázsolták el a közönséget Hetényegyházán

Bensőséges hangulatú, telt házas koncertet adott Nádasy Erika színművésznő a Hírös Agóra Hetényegyházi Művelődési Ház nagytermében. A „Piaf – A sanzonok királynője” című előadást a közönség vastapssal fogadta, a művésznő Edith Piaf klasszikusait tolmácsolta egyedi hangszerelésben, élő zenekari kísérettel.
2026.02.05

Újra kinyílt a kamara Gazdasági Ablaka

Évről évre egyre több hibrid és elektromos autó kerül a hazai utakra. Ezek javítására a független műhelyeket fenntartó autószerelőknek is fel kell készülniük. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában ezért szakmai képzést szerveztek, ahol a térség vállalkozásai ismerkedhettek meg az új technológiákkal. A képzésről részletesen hallhatnak a KTV Gazdasági Ablak magazinjában.
2026.02.05

Tavaszra emlékeztető időjárás Kecskeméten

Szinte a tavasz kezdetét idézi az időjárás. Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Kecskeméten a legmagasabb hőmérséklet 9,2, míg a legalacsonyabb ma 2,6 fok lehetséges.
2026.02.04

Újabb mozgásformákkal bővül az Aktív Kecskemét – Mozgás receptre program

2025-ben Kecskemét – több hazai városhoz hasonlóan – elindította az Aktív Kecskemét programot. A testmozgás egészségre gyakorolt jótékony hatása ismert, nem vitatott tény. A program célja, hogy lehetőséget teremtsen Kecskemét lakossága számára a különféle mozgásformák, sportok megismerésére, kipróbálására, gyakorlására. Idén újabb mozgásformákkal bővül órarendjük. A KTV vendége volt a témában dr. Bagi Anett, a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda vezetője és Juhász Vanda gyógytornász.
2026.02.04

Nyílt napok a Corvin Mátyás Általános Iskolában

A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola negyedik osztályos tanulóinak óráiba nyerhettek betekintést a leendő első osztályosok szülei a mai napon. Két napon át várta az érdeklődőket az intézmény, hogy a szülők ismerkedjenek az iskola mindennapjait, és megtapasztalják, milyen fejlődésen mennek keresztül a gyerekek az első négy év során.