A napokban nyílt meg a Hírös Agóra Kodály termében Eszik Alajos grafikusművész Időskori csínytevések című kiállítása. A tárlat az Akadémikusok az Agórában című sorozat 13. állomása.
Ismét 50 százalékban támogatja a kormány a Ciróka Bábszínház, valamint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház éves működését. Ezt mondta ma a Kulturális Bizottság ülésén Bán János alpolgármester. A szakbizottság napirendén e mellett a tavaszi fesztivál programja és költségvetése is szerepelt.
15-20 év alatt közel 2000 új lakás épülhet Kecskeméten, a volt Barnevál területén. Ennek részleteiről is fontos információk hangzottak el a Fejlődő Város Bizottság ma délelőtti, maratoni ülésén. A testület tárgyalt még a márciusban induló állatorvosi ügyelet részleteiről.
Február 19-ig kell döntést hozniuk a szülőknek a négy-, hat, illetve nyolcévfolyamos gimnáziumi jelentkezéssel kapcsolatban. Az iskolaválasztásban támogatást nyújthatnak az oktatási rangsorok is, amelyek több szempontból megközelítve elemzik az iskolák minőségét.
A február 15-én záruló beiskolázási kampányt követően mintegy kétezer új hallgató fogadására készülnek a lendületes fejlődési pályára állt kecskeméti Neumann János Egyetemen. Erről dr. habil. Fülöp Tamás rektor számol be egy, a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az írás kiemeli, hogy az intézmény életpályát megalapozó, minőségi és hallgató-barát oktatást kínál az alapképzésektől a mesterszakokon át a doktori iskoláig, valamint széleskörű ösztöndíj programmal, biztonságos várossal és közösséget adó egyetemi élettel várja a beiratkozókat.
Az év eleji szokatlanul hideg időjárás miatt Magyarország Kormánya újabb rezsistopot vezetett be a családok védelmében. A januári rezsistop természetesen a távfűtéses lakásokban élőket is mentesíti a plusz fogyasztás miatti többletterhek alól.
Több mint kétszáz gyerek és fiatal lépett fel szombaton este a TST Gálán a Hírös Agórában. Ezúttal nem csak hiphop és breake produkciókkal kápráztatták el a közönséget, de egy különleges bécsi keringőt is bemutattak a Kada végzősei a gála keretében. Meglepetésként pedig színpadra lépett a Zenit táncos csapata is.
Csütörtökön idén először ülésezik a kecskeméti közgyűlés, a tanácskozásra készülve mától üléseznek a szakbizottságok. A sort reggel a Szabályozási Bizottság kezdte, ahol többek között mintegy 20 civil szervezet támogatását hagyták jóvá.
A járőrautó láttán megpróbált elmenekülni egy Bács-Kiskun vármegyei férfi, akinek garázsában nagy mennyiségű cigarettát és kábítószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a Vasas vendégeként lépett pályára a KTE. A hazaiak hatékonyabbnak bizonyultak, így otthon tartották a pontokat.
Szerkesztőségünket is megrendítette a hír, miszerint a napokban tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, a Kecskeméti Televízió egykori bemondója.
Színes és kalandos programokkal várják a szerelmeseket a házasság hete programsorozat keretein belül. Látogassanak el minél több helyre, és éljék át újra a bizsergető érzést amit a szerelmük hajnalán is tapasztaltak!
Megnyílt A menyasszonyi fátyol titka című kiállítás szombaton a Városháza Galériában. A különleges tárlat az 1800-as évektől napjainkig követi végig a menyasszonyi ruhák és fátylak változását. A látogatók felfedezhetik a romantikus korszakok eleganciáját, a finom csipkék és tüllök részletgazdagságát, miközben a múlt stílusjegyei harmonikusan találkoznak a mai trendekkel. A kiállítást a Házasság Hete részeként Engert Jakabné alpolgármester nyitotta meg.
A "kicsik" után az idősebbek is megkezdték a 2026-os versenyszezont, miután az ESMTK birkózócsarnokában megrendezték az idei első hazai válogatót az U17-es korosztály számára, kötöttfogásban, illetve a lányoknál szabadfogásban.
Tizenhét házaspár újította meg házassági fogadalmát a kecskeméti Városháza dísztermében szombaton az idei Házasság Hete rendezvénysorozat nyitányán. Az esemény célja a több évtizedes együttélés értékeinek bemutatása volt. A kezdeményezés már 14 éve hívja fel a figyelmet a házasság értékeire és gondozásának fontosságára városunkban. A programok fókuszában most a hűség témája és az elköteleződés erősítése áll. Az idei mottó: "A hűség szabadsága". Kecskeméten különböző helyszíneken tucatnyi programmal várják az érdeklődőket a Házasság Hete keretében február 18-ig.
Alapjaiban rengett meg a hitem. „Megéri-e?” Nem lelem a választ napok óta. Nem lelem, ugyanis a düh átjárja minden porcikámat: lebénítja az agyamat, a belsőmben cikázik, mintha áramütés érné a legapróbb sejtjeimet is, és a pusztítás után már nem marad semmi, amiből újjá építkezhetnék, mert még a romok is eltűnnek. Próbálok üvölteni, de már a torkomat elszorította a keserűség.