Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
279 találat
2024.06.03

Nyomoz a rendőrség a kadafalvi autófeltörések és autólopás ügyében

Két feljelentés alapján nyomoz a rendőrság a hétvégén Kadafalván történt sorozatos autófeltörések és egy gépkocsi eltulajdonítása kapcsán. Az egymást kövező, szokatlanul nagy számban elkövetett bűncselekmények kapcsán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az adatgyűjtés még folyamatban van, de az már biztos, hogy az eltulajdonított autóban benne volt a slusszkulcs.
2024.06.03

Fűkaszát adományoztak a Wojtyla Barátság Központnak

Muhari Béla, a kecskeméti Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója egy damilos fűkaszával ajándékozta meg a Wojtyla Ház sorsközösségét abból az alkalomból, hogy a cég Budai úti telephelyén STIHL szakkereskedés és szerviz nyílt. A június 1-jei megnyitón Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója mellett dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő is részt vett.
2024.06.02

Családi Nap a Kiskertvárosban

20 bográcsban rotyogott a kakas Kiskertvárosban. Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a családi nap Kiskertvárosban, ahol a helyi lakosok kakaspörköltfőző versenyen mérték össze gasztronómiai tudásukat.
2024.06.02

Szemereyné Pataki Klaudia: az életünk magját, jövőjét a gyermekeink adják

Idén a Nyitott Városháza Programsorozaton belül szervezték meg szombaton a babakocsis és kismotoros felvonulást a kiskörúton. A rendezvény idén már 90 éves, így az évforduló kapcsán a 90 éves kecskeméti lakosokat is köszöntötték, valamint átadták a 200. mózeskosarat is. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a rendezvényen a jövő generációjának fontosságát hangsúlyozta.
2024.06.02

Grosán Pál volt a Kiemelő vendége

Szekszárdon a Török Sándorné emlékverseny keretében rendezték meg Magyarország 2024. évi Szenior Dobó Ötpróba bajnokságát, amelyen Grosán Pál országos szenior bajnok lett. Ennek apropóján volt a Kiemelő vendége a jeles sportoló.
2024.06.02

Két évtizedes múltjukat ünnepelték

Alakulásuk 20 éves jubileumát idén ünnepli a Lakó Sándor Kamarazenekar. A kerek évforduló apropóján koncertsorozatot szervez az együttes, melynek első alkalmát szombat délután rendezték meg. A zenekari hangversenyen az ünneplő amatőr zenészek kedvelt művei hangoztak fel. A piarista gimnázium dísztermében megjelent szép számú közönségre a színes program végén meglepetés várt, a születésnapi tortát együtt fogyaszthatták el a kamarazenekar tagjaival.
2024.06.02

Tízezres tömeg Ákos kecskeméti koncertjén

Fergetegesen indította el koncertturnéját Ákos. Kecskeméten tízezres tömeg gyűlt össze a Kiskörút – Lestár tér – Batthyány u. kereszteződésében felállított monumentális színpadon. A rajongók nem maradtak meglepetés nélkül, egy dal ősbemutatójára is a hírös városban került sor.