Személyautó és vonat ütközött össze csütörtök reggel Inárcson, a Rákóczi úti vasúti átjáróban. A gépjárműben két ember utazott, el tudták hagyni a járművet.
Lángra kapott egy erdő aljnövényzete Tiszakécske és Kocsér között. Két nagyobb területen ég, és fákba is belekapott a tűz, amelyet a kecskeméti hivatásos és a tiszakécskei önkormányzati tűzoltók oltanak.
Hétköznapi szuperhősöknek nevezte az önkéntes tűzoltókat a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos szombaton Lakiteleken, a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából rendezett országos tűzoltónapon.
Kigyulladt és foltokban égett egy erdő aljnövényzete Lajosmizse külterületén, az 5-ös főút 72. kilométerének közelében. A tűz egy telephely udvarára is átterjedt, de ott már megfékezték a kecskeméti hivatásos és lajosmizsei önkormányzati tűzoltók.
Karambolozott két személyautó Kiskunfélegyháza határában az 5-ös főút Kecskemét felé vezető szakaszán kedd délután - közölte a katasztrófavédelem. Információink szerint két gyermek és két felnőtt sérült meg a balesetben.
Bács-Kiskun vármegyében 2024 első negyedévében összesen 111 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben nyolcan megsérültek.
Felborult egy cukorszirupot szállító tartálykocsis kamion az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza határában. A jármű még a belső szalagkorlátot is átszakította.
Az elmúlt napok tartósan meleg és csapadékmentes időjárása miatt 2024. április 9-től tűzgyújtási tilalom lép életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben. Ezzel, Hajdú-Bihar vármegyével együtt, már négyre emelkedett a tilalommal érintett térségek száma.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.