Idén harmadik alkalommal rendezte meg sikeresen a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Hallgatói Eredményességet Támogató csoportja a Hallgatói Mentorkonferenciát. Az első éves hallgatók támogatására szervezett program zárásaként valósult meg a konferencia, melynek idei témája a Mesterséges Intelligencia volt. A hallgatók egy kutatói vagy projektmunka során a tavaszi félévben készültek szakjuknak megfelelő témákkal a konferencia-előadásra.
Noha még csak az utolsó előtti forduló következik csütörtökön az NBI felsőházi rájátszásban, feltehetően az MVFC elleni, hazai összecsapás fogja eldönteni, hogy idén is döntőbe kerül-e az SG Kecskemét Futsal.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.
A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai rangos miniszteri kitüntetéseket vehettek át a Föld Napja alkalmából a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóeseményén május 16-án.
A meteorológiai előrejelzések szerint végre búcsút inthetünk az erős éjszakai lehűléseknek! Ezért a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2025. május 19-én reggel központilag leállította a távfűtést, és megkezdte azoknak a műszaki karbantartási munkáknak a tervszerű végrehajtását (pl. vízórák hitelesítését), amelyeknek köszönhetően szeptemberre minden készen áll majd, hogy ismét zökkenőmentesen indulhasson a fűtési szezon Kecskeméten.
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2025. május 19-20. 16:00-22:00 óra között kiképzési repüléseket hajt végre. Nagyobb zaj- és hanghatásra kell számítani Kecskemét, Szolnok, Eger, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szigetvár, Nagyatád, Kadarkút, Veszprém, Hajmáskér, Várpalota, valamint Kaposvár térségében.
Május 18-án a Muzsikál az erdő” program keretében a IUSTITIA-s Baráti Bringázók Tőserdőre kerekeztek. A nagyszámú csapat Kecskemét Főterén gyülekezett, az indulásra várva többen a Félegyházi Pékség süteményeit fogyasztották reggelire. A túra híre Pilisre is eljutott, még onnan is érkezett résztvevő! A csapatot Kánicz János veterán kerékpáros József Attila verssel indította útnak.
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.
2025. május 5-én, csütörtökön délelőtt tartotta soron következő ülését a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács a kecskeméti Vármegyeházán.
Idén tizenkilencedik alkalommal rendezzük meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot. Május 19. és 25. között valamennyi nemzeti parkunkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron.
Folytatódott a fi200 klub Bácsalmáson: második alkalommal gyűltek össze helyi vállalkozók, termelők, civilek és önkormányzati szereplők, hogy a közösségi gazdaságépítés érdekében jobban megismerjék egymás tevékenységét és igényeit.
Lejátszotta utolsó hazai mérkőzését csapatunk, melyet egy hajrában szerzett góllal a Puskás Akadémia nyert meg 1-0-ra. A mérkőzést így értékelték a vezetőedzők:
Időt és fáradságot nem kímélve töltötte meg utánfutója oldalmerevítőit egy csempész – hosszú „cigarettakígyókat” rejtettek az üreges lemezek, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei az M5-ös autópályán felfedtek.
Lejátszotta utolsó hazai mérkőzését a szezonban a KTE. Az ellenfél a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia volt, amely kiegyenlített, küzdelmes meccsen a hajrában tudta elvinni a pontokat.
A Kecskeméti Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki a valódi tulajdonos tudta nélkül, a saját tulajdonaként hirdetett meg és adott el egy konténert.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.