„Mi, magyarok a történelem kegyeltjei vagyunk, szabadok és büszkék múltunkra, hőseinkre”. Ezt a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta kedden Lakitelken. Závogyán Magdolna az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, 68 évvel ezelőtt a magyaroknak sikerült kivívni a világ figyelmét és rokonszenvét, a nemzet példát mutatott bátorságból, összefogásból és célratartásból – írja az MTI.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, szerdán délután 14 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen Cey-Bert Róbert ’56-os szabadságharcos, író tart emlékező beszédet. A rendezvényen „Tűz és Vér” címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház emlékműsora is látható majd. A megemlékezés végén koszorúzásra kerül sor.
Lelkes kisiskolások sorakoztak a Lánchíd Utcai Iskola előtt kedden délután. A kis növendékek maguk is növendék fákat ültettek el immáron 6. alkalommal a környezettudatosság és a gondoskodás jegyében. Az eseményen az iskola igazgatója, Boldog Andrea mellett részt vett Gál Zsombor, a Széchenyiváros önkormányzati képviselője, valamint dr. Salacz László országgyűlési képviselő is.
Már most készülnek a temetőknél a virágárusok mindenszentekre és halottak napjára. Idén is nagy rohamra készülnek, mind a virágok, mind a mécsesek terén.
A Város Kulcsa díjat vehette át október 2-án, a Város Napján dr. Virág Zsolt művészettörténész, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezetője, a felújított Városháza új látogatóközpontjának megálmodója, kurátora. A kitüntetése kapcsán beszélgettünk vele eddigi pályájáról, a látogatóközpont koncepciójáról és jövőbeli terveiről a KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában.
Idén már 4 alkalommal szervezték meg szombaton a Helyi Termék Fesztivált Matkón. Az események a férfiak számára már korán indultak a hagyományos disznóvágással, az állat feldolgozásába később az asszonyok is bekapcsolódtak. A nap folyamán persze a fiatalabbak is találtak maguknak kikapcsolódási lehetőséget.
A Wojtyla Barátság Központ sorsközössége péntek délelőtt megemlékezést tartott a holokauszt és más emberi konfliktusok roma áldozatairól a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna melletti Krisztus-keresztnél.
Novembertől újraindul Kecskeméten az Örökségvédelmi Támogatási Program, amelyben az önkormányzat 20 millió forintot biztosít magánszemélyek illetve civil szervezetek számára helyi és egyedi védettség alatt álló épületeik felújításához. A pályázatok beadására két hónap áll rendelkezésre.
Jövő héten Cannes-ban tartják a készülő Hunyadi televíziós sorozat világpremier előtti vetítését. Ebből az alkalomból beszélgetett szerdán a kecskeméti Kultkaszinóban a filmsorozat alapjául szolgáló regényfolyam írójával, Bán Mórral dr. Kollarik Tamás filmes szakember.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Őszi napsütésben élvezhették a kecskemétiek és az idelátogatók a XX. Helyi Termék Ünnep sokadalmát a Főtéren és környékén szombaton. Délben az Univer jóvoltából jótékonysági gulyásebéddel várták az embereket, a bevétellel a Noéma Alapítványt munkáját segítve. A kézműves és gasztrostandok mellett turisztikai kiállítással és gyerekprogramokkal is készült a szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Este 20.00 órától pedig ingyenes Halott Pénz-koncert várja a Főtéren a rajongókat a társrendezvény Erős Pista Feszt záróakkordjaként.
Minden ember meg kell hozzon olyan döntéseket az életében, amelyek nehezek, amelyeket nem akar. Viszont nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt eltervezzük. Azonban hiszem, hogy a Jóisten nem gördít olyan akadályokat elébünk, amivel ne tudnánk megbirkózni. Egy ilyen állomáshoz érkezett el a Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János. Úgy határozott, hogy kilép a zenekarból. Én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy a Kossuth-díjas zenészt barátomnak tarthatom, így a vele készített interjúm alatt a nevetéstől a torok összeszorulásáig több érzelemmel is szembesültünk.
„Megfestelek égszínkékre…” címmel nyílt meg a mai napon a Bács-Kiskun vármegyei kékfestő mesterség bemutatását célzó időszaki kiállítás a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteménye kiállítótermében.
Az idén október 11-12. között rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a 20. Őszi Helyi Termék Ünnepet és Aranyhomok Portéka Vásárt Kecskemét főterén a Hírös Forrás Szökőkútnál. A helyi szervezetek és térségi termelők bevonásával megvalósuló hagyományőrző rendezvény az Univer Product Zrt.-vel együttműködve, az Erős Pista Feszt társrendezvényeként valósul meg. A rendezvény kapcsán volt a KTV vendége Hamzáné Lakó Judit, a az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára.
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után, újra megrendezésre kerül az Erős Pista Feszt, mely új programokat tartogat mindenki számára. 2024. október 11-12-én Hetényegyházán várják az érdeklődőket programsorozatukkal. A látogatókat színes programokkal, finomságokkal, ajándékokkal várják. Betekintést nyerhetnek majd a vendégek az új üzembe működésébe és láthatják hogyan készülnek a parpikás ételízesítők, főleg az Erős Pista, és a Piros Arany. A fesztivál kapcsán Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketing igazgatója volt a KTV vendége.
Már a második alkalomra, azaz erre az évre hétnaposra bővül Bács-Kiskun vármegye egyik legnagyobb kikapcsolódási lehetőséget nyújtó rendezvénye, az Erős Pista Feszt. Az Univer Product Zrt. szervezésében zajló esemény október 6-12. között rendezik meg. Az ingyenes fesztiválon az egész családnak szóló szórakoztató és izgalmas programokat kínálnak és a látogatók olyan finomságokkal is találkozhatnak, mint az Erős Pistás ropi, az Erős Pistás csipetke és az Erős Pistás májas. Emellett a nagyközönség olyan rendkívüli gyárlátogatáson is részt vehet, ahol betekinthetnek a kulisszák mögé. Közelebbről is megismerhetik Magyarország egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatát, és a cég két Hungarikumának – az Erős Pistának és a Piros Aranynak – otthont adó Kecskemét-Hetényegyházi telephely működését.
A Zsinagógák Hete rendezvénysorozat keretében különleges koncertet tartottak vasárnap este Kecskeméten. A Cifrapalota Pávás termében a Zorger kántorkórus énekeiben gyönyörködhettek a kecskemétiek. Az Izraelből érkezett kántorok immár másodízben varázsolták el a hírös város zeneszerető közönségét a tradicionális zsidó liturgia zenei szépségével.
„A 13 aradi vértanút nevezhetnénk a 13 legbátrabb magyarnak is.” Erről beszélt dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő október 6-án a Nyíri erdőben, az aradi vértanúk emlékművénél megtartott megemlékezésen. A Szabadságharc 1848–49 Alapítvány és a KEFAG Zrt. által szervezett meghitt és békés rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által 25 éve indított Erdők Hete rendezvénysorozat része is volt egyben.
„A becsület és a haza szeretete nem elválasztható egymástól”. Ezzel kezdte
beszédét Bodnárné Nagy Anita az Aradi Vértanúk Emléknapján ma délelőtt.
Az Aradi Vértanúk Terén megrendezett városi eseményen a Széchenyi István
Technikum igazgatója arról szólt, hogy a hazafiak áldozata nem volt hiábavaló.
A Katona József Könyvtár immár hagyományosan minden évben a Zenés Könyvtárnyitóval indítja az Országos Könyvtári Napok Könyves vasárnapját. Az idei rendezvény különleges fellépője a Ballószögi Kincsecskék néptánccsoport volt, amely a borongós idő ellenére is szívmelengető hangulatot teremtett a könyvtár előtt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.