Márton-nap alkalmából egy felejthetetlen programmal várták a leendő elsős gyermekeket és a szülőket a Mátyás király iskola pedagógusai, hogy a legkisebbek játékosan megismerkedhessenek az intézménnyel.
Fiatalok és idősek táncoltak együtt hétfőn délelőtt a Neumann János Egyetem Törös Olga Sportcsarnokában. A hallgatók és a Helló60 Nyugdíjasklub tagjai közös örömtáncban mutatták meg, hogy a mozgás összeköt, és a jókedvnek nincs korhatára. A különleges testnevelésóra igazi híd volt a generációk között.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileuma alkalmából a Neumann János Egyetem is csatlakozott a tudományos évforduló országos programsorozatához. Ennek keretében a Nobel-díjas Karikó Katalin látogat az egyetemre. A találkozóra regisztrálniuk kell az érdeklődőknek.
November 20-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartja meg AGTECO 2025 konferenciáját a Neumann János Egyetem. Az eseményt 26. alkalommal szervezik meg. November 18-án pedig a Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek az egyetemen. Az ünnep világhírű vendége lesz a Nobel-díjas Karikó Katalin. Minderről dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja beszélt Kiemelő című magazinunkban.
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja Egyesület. A jubileum alkalmából kiállítással és ünnepi gálaműsorral köszöntötték az egyesület egykori és jelenlegi tagjait a Hírös Agórában.
„Az üzleti kommunikáció jelentősége a duális képzésben” címmel tartottak ma workshopot a Neumann János Egyetemen. A rendezvényen hazai és külföldi előadók ismertették az üzleti kommunikáció fogalmát, beszéltek annak jelentőségéről, valamint a duális képzésben résztvevő hallgatók számoltak be a saját tapasztalataikról ezen a téren.
Kecskemét újabb izgalmas kihívás előtt áll! A város Marosvásárhellyel közösen jutott be a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 verseny elődöntőjébe. Ma találkozott a kecskeméti csapat a Széchenyivárosi Közösségi Házban, hogy megkezdjék a felkészülést – egy hónap áll rendelkezésükre, hogy bebizonyítsák, a fiatalok kreativitására és összefogására építve méltán viselhetnék ezt a címet.
Harmincéves fennállását ünnepli a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola. Az egész éven át tartó ünnepléssorozat első eseményére szeptember végén került sor a Hírös Agórában, ezt követően november 5-én, Imre napon rendezték meg közel 200 fő részvételével ünnepi eseményüket a Kocsis Pál iskola dísztermében, ahol a városvezetés is tiszteletét tette.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapításának 200. évfordulóját ünnepli az ország az idei évben. A dél-alföldi regionális nyitóünnepséget kedd délután tartották a kecskeméti Neumann János Egyetemen (NJE). Az eseményen előadásokkal, innovációs díjak átadásával és egy Karikó Katalinról szóló kiállítással ünnepelték a tudományt. A Nobel-díjas magyar kutató november 16-án a Neumann Egyetem vendége lesz.
A középiskolák ezekben a hetekben nyílt napokkal várják a továbbtanulni vágyó nyolcadikosokat, segítve a fiatalok és szülők döntését. Az idő sürget, hiszen a központi írásbeli vizsgákra december 1-éig kell jelentkezni, ezek időpontja egységesen 2026. január 24-én 10.00 óra. A kecskeméti középiskolák folyamatosan teszik közzé azokat az időpontokat, amelyeken a beiskolázással kapcsolatban adnak részletes tájékoztatást az érdeklődőknek. A hirös.hu összegyűjtötte e jelenleg elérhető időpontokat.
Örömmel osztom meg Önökkel, hogy ismét kiválóan szerepeltek városunk gimnáziumai a 2025-ös legjobb középiskolákat rangsoroló listán.- olvasható Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester közösségi oldalán.
Négy nap, több mint 170 szakember és rengeteg látványos kísérlet – idén Kecskemét adott otthont az ország legnagyobb fizikatanári találkozójának. A 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató zárásaként a legötletesebb bemutatókat díjazták a Neumann János Egyetemen.
A Neumann János Egyetemen rendezték meg a 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatót. A négy napos eseményt első alkalommal szervezte meg közösen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat.
A Neumann János Egyetem ad otthont a 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutatónak. Az október 29-ig tartó rendezvényt első alkalommal szervezte meg közösen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat.
Elkezdődött a keresztféléves felvételi eljárás, a 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre 2025. november 15-ig lehet jelentkezni. A ponthatárokat várhatóan 2026. január 27-én hirdetik ki. Az eljárás tudnivalói, szabályai és a meghirdetett képzések elérhetők a felvi.hu oldalon.
November 14-én ismét nyílt napra várja az érdeklődőket a Neumann János Egyetem. A rendezvényen az érdeklődők megismerhetik mindhárom kar képzési portfólióját, találkozhatnak a hallgatói csapatokkal, oktatókkal. Tájékoztatást kapnak a pontszámításról, a jelentkezési feltételekről és a duális képzés adta lehetőségekről. Mutatjuk a részletes programot.
Évek óta részt vesz az Erasmus+ programban a Kecskeméti Katona József Gimnázium. Nemrégiben lezárult a projektben szereplő diákmobilitás Lettországban, erről kérdezzük Csáki Tibort, a gimnázium igazgatóját és Kovács Jankát, a gimnázium tanulóját a Kecskeméti Televízió stúdiójában.
Augusztusban a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Boross Ildikót választotta elnökévé. A tapasztalt jogász elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára az a bizalom, amelyet a testülettől kapott. Mind az Alapítványban, mind az Egyetemen olyan elkötelezett, nagy tudású szakemberekkel találkozott, akik eddig is kimagasló munkát végeztek, és örömmel osztozik velük ebben a felelősségben.
Gyerekek számára élményversenyt, a felnőtteknek közös szakmai napot tartott a Darts Matek Kft. és a Kecskeméti Tankerületi Központ a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában. Célpontban a matematika állt, ezúttal elsősorban az online térben. Székely „Penge” Pál többszörös magyar dartsversenyző egy szoftvert alkotott a szórakoztató és hatékony matematikaoktatás elősegítésére, mely programba a kecskeméti iskola elsőként lépett be.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.