Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
37 találat
2025.08.13

Közkívánatra! Idén is lesz Térségi Gasztrohét a Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon, a Hírös Héten

Kecskemét és térsége települései ebben az évben is Gasztrohéttel várják a kedves vendégeket a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon augusztus 21 – 24. között, ahol a nagyközönség megismerkedhet a térség különleges ízeivel. A Hírös Forrás szökőkút környékén az adott napon bemutatkozó települések 19 órától kínálják a helyben megtermelt alapanyagokból készített, rájuk jellemző, hagyományos, főtt egytálételeiket és desszertjeiket a színpadi programok után, melyet a kilátogató közönség egy kellemes nyáresti vacsora formájában fogyaszthat el a helyszínen. Aki vásárol ezekből a finomságokból, az támogatja a térség településeinek kulturális tevékenységét is.
2025.08.11

Több tízezren az Ősök napján

Közel ezer hagyományőrző sorakozott fel Bugacon az Ősök Napján, a seregszemlén, valamint a sztyeppei nomádok életét bemutató nomád vonuláson a hétvégén. Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét a Magyar-Turán Alapítvány hívta életre azért, hogy megemlékezhessünk arról, honnan származunk, és hogy ne felejtsük el azt, kiknek köszönhetjük hazánkat.
2025.08.11

Minden, mi szem - szájnak ingere a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon

A Hírös Hét Fesztivál idén is méltó keretet biztosít a térség egyik legjelentősebb értékőrző eseményének, a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításnak. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében a kiállítás augusztus 21–24. között Kecskemét főterén kerül megrendezésre a Hírös Forrás szökőkút körül.
2025.08.09

Kodályt ünnepelve Kecskemét a zene fővárosává vált

Óriási sikert arató, emlékezetes hangversennyel ért véget az idei Kodály Művészeti Fesztivál. A csütörtöki, fővárosi koncert után péntek este a Hírös Agóra színháztermében ünnepelt együtt az egyaránt 50 éves három művészeti közösség, a Kodály Intézet, a Nemzetközi Kodály Társaság és a Hírös Agóra.
2025.08.08

Kilépni az online térből –honvédelmi tábor Lajosmizsén

A Magyar Honvédség 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj idén ismét Lajosmizsén, a Liza Aqua Hotelben tartotta honvédelmi táborát. A fő sportág a judo volt, mint önvédelmi tematika, kedden a fegyverek és a lövészet is szerepet kapott, ma pedig, a zárónapon az akadálypályán kellett teljesítenie a táborozóknak.
2025.08.08

Kecskemétiek Kodály-ünnepe a fővárosban, a zene szentélyében

Az alapításuknak idén 50. évfordulóját ünneplő három művészeti közösség, a Kodály Intézet, a Nemzetközi Kodály Társaság és a Hírös Agóra közös szervezésében csütörtök este emlékezetes hangversenyt rendeztek a Zeneakadémián. A Kodály Művészeti Fesztivál programsorozatába illeszkedő jubileumi koncerten Kodály-művek hangoztak el a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium résztvevőiből alakult 150 fős kórus előadásában, Erdei Péter és Hollókői Huba vezényletével. A zeneművészeti egyetem patinás dísztermét csaknem teljesen megtöltő zeneszeretők – az elementáris erővel felcsendülő darabokat hallva és az előadók átszellemült arcait látva – szűnni nem akaró tapssal jutalmazták a fellépők kiváló produkcióját.
2025.08.08

Bartók jazz köntösben

Egy igazi kulturális csemegét kínált csütörtök este a Kodály Művészeti Fesztivál a jazz és komoly zene szerelmeseinek egyaránt. A Sárik Péter Trió Bartók Béla műveinek feldolgozásait hozta el Kecskemétre, a Romkertben rendezett atmoszféra koncertjére. A három virtuóz zenész újra alkotta a nagy zeneszerző darabjait, a kivilágított hársfák alatt katartikus előadással ajándékozták meg a közönséget.
2025.08.07

Rekordszámú külföldi vendég érkezett a Kodály szemináriumra

Nemzetközi nyári Kodály szeminárium, volt diákok találkozója és 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium. Az idén 50 éves Kodály Intézet ezen három programjára rekordszámú külföldi érkezett, 37 országból 342 vendége van az intézménynek. Dr. Rajk Judit, a Kodály Intézet igazgatója úgy fogalmazott stábunknak, ez egy nagy, méltó megünneplése Kodálynak és örökségének.
2025.08.07

Szakrális dallamok különleges hangszerelésben

Szokolay Dongó Balázs Fohász című előadását szerda este rendezték meg a Nagytemplomban. A Kodály Művészeti Fesztivál soros eseményén a népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív zenét játszó és zeneszerzőként is ismert előadó művei mellett magyar népénekek és középkori egyházi melódiák feldolgozásai hangoztak el.
2025.08.07

Bulizz velünk, Kecskemét!

Újabb nagy dobásra készül a Domb Beach. Ezen a hétvégén még a klasszikus jazz szerelmesei szórakoznak együtt a város leghangulatosabb bulizó helyén a Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztiválon, majd kis pihenő után augusztus 15-én DJ Kincses Szabi pörgeti a lemezeket. Augusztus 16-án pedig egy igazi kecskeméti chill partira várja a közönséget DJ Pénzes, azaz Pénzes Jani. Hogy mitől kihagyhatatlan ez a buli? Erről kérdeztük a közismert kecskeméti lemezlovast.
2025.08.07

Egy Virágos nap Kecskeméten

Virágos napot tartottak csütörtökön Kecskemét főterén, melyet a szépség és harmónia jegyében szervezett meg a Hirös Kertészek Egyesülete és a Kecskeméti Rózsahölgyek Társasága. Az egésznapos rendezvényen kerekasztal-beszélgetésekkel, kertészeti tanácsadással, muzsikával, gasztronómiai bemutatóval és gyerekeknek szóló szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket.
2025.08.07

Áll a világ legnagyobb jurtája: kezdődik az Ősök Napja

Közel 100 jurtából álló tábor, a világ legnagyobb jurtája, selyemút, Trianon pavilon, monumentális felvonulás, seregszemle, 118 hagyományőrző egyesület, csapat és több mint 50 program vár több tízezer látogatót ezen a hétvégén az Ősök Napja Bugacon. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét az idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar-Turán Alapítvány, hogy közösen emlékezzenek nagy, közös, történelemformáló őseinkre.
2025.08.07

Gazdag ősi örökséget hordoz a pásztorok zenei világa

A Kodály Művészeti Fesztivál keretében Magyar pásztorok zenei hagyománya címmel szerda délután Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnök tartott előadást a Katona József Könyvtárban. A magyar pásztorság hangszeres és énekes zenei múltjának elkötelezett kutatója, előadója, tanítója mindenkit lefegyverző szenvedéllyel beszélt arról, hogy milyen ősi örökséget hordoznak a furulyán, dudán megszólaló dallamok, a tudatosan felhangolt kolompok.