Kategória: Kultúra
2025.09.19

Közösség és kultúra: Újra itt a könyvcserebere!

Falod a könyveket, alig várod, hogy új kötetet vehess a kezedbe? Közben pedig megtelt otthon minden könyvespolc és szívesen továbbadnál néhány példányt. Akkor neked találták ki a kecskeméti könyvcsereberét. Október 3-án a Rákóczi utcai Brunch Corner a könyvtárral karöltve rendezi meg az eseményt, amire szeretettel várnak minden könyvbarátot.
2025.09.19

Buda Ferencre emlékezett Lakitelek közössége

Csütörtök este az Élő Értékeink programsorozat keretében emlékeztek a költőről a Lakiteleki Arady Aranka Könyvtárban. A résztvevők személyes történeteken, költeményeken, idézeteken keresztül idézték fel a költő alakját és életművét. Sokak számára nemcsak irodalmi nagyság, hanem közösségük tagja, barát, emberi példakép volt, akinek szavai mindig az élet szeretetét és igenlését hordozták – fogalmazott az est moderátora, Harmatos Áronné.
2025.09.18

Múzsa: indul az őszi Médium Filmklub

Szeptember 24-én egy francia-belga filmmel a Hiányzó részem című alkotással indul az őszi Médium Filmklub Kecskeméten. December 17-ig 12 alkotás várja majd az érdeklődőket. A részletekről beszélt a KTV Múzsa magazinjában Bárdos Ferenc a filmklub vezetője.
2025.09.18

Szombaton Kecskeméti Lakodalmas

Különleges eseményre várja a Hírös Agóra Kecskemét patinás belvárosában a tradicionális magyar esküvők szerelmeseit, a helyi érdeklődőket, városunkba látogatókat. Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Kecskeméti lakodalmast a Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében.
2025.09.18

2025-ben is Made in Kecskemét kurzus a Neumann János Egyetemen

Hatodik alkalommal indult útjára a Made in Kecskemét kurzus a kecskeméti Neumann János Egyetemen, amelynek keretében a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. különböző divízióinak vezetői tartanak előadásokat a hallgatóknak. A program célja, hogy a diákok közvetlen betekintést nyerjenek a világszínvonalú autógyártás működésébe, valamint páratlan lehetőséget kapjanak a szakmai kapcsolatépítésre.
2025.09.17

A Helsinki Liszt Intézetben adott koncertet a Hollókői házaspár

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Hollókői Huba és felesége, Matsumoto Mariko hegedűművész, a Joensuui Városi Zenekar koncertmestere a napokban Finnországban, a Helsinki Liszt Intézetben lépett fel közösen. A zenész házaspár hangversenyén – amelyre neves muzsikusok és rangos közéleti személyiségek is kíváncsiak voltak – többek között Telemann- és Bartók-művek hangoztak el.
2025.09.16

Szüreti Kultúrmustra - Élő zene, finom borok és hajtányozás Jakabszálláson

Különleges programok részesei lehetnek azok, akik most szombaton kilátogatnak Jakabszállásra az első ízben megrendezett Szüreti Kultúrmustrára. Három helyszínen várják a vendégeket élő zenével, finom borokkal, utcaszínházzal és kiállításokkal. A hangulatos helyszínek között motoros hajtányok szállítják az utasokat délutántól egészen késő estig.
2025.09.16

Szakma City a Kenterben –Légy te is hős! Fedezd fel Szakma City-t szeptember 26-27-én!

A Kecskeméti Szakképzési Centrum rendhagyó programmal várja azokat az általános iskolásokat, akik szívesen megismerkednének különböző szakmákkal, belebújva azoknak a „hétköznapi hősöknek” a bőrébe, akik nélkül egy város nem működhet. A különleges rendezvényt szeptember 26-27-én tartják az újonnan átadott Kenter közösségi központban.
2025.09.15

Idén is nagysikerű volt az Inter Tan-Ker Zrt. kecskeméti családi napja

Öt éve már, hogy az ITK Holding Zrt. egyik tagvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. (ITK) végzi a buszos személyszállítást Kecskeméten. A buszközlekedés tervezése, szervezése és megrendelése a Kecskeméti Közlekedési Központhoz (KEKO) tartozik, az ITK pedig a szolgáltatást biztosítja. A vállalat az autóbuszvezetők, valamint a szerelő-karbantartó műhelyben, adminisztratív területen és létesítményüzemeltetésben dolgozók számára élményekben gazdag családi napot szervezett, melyet szeptember 13-án tartottak meg a Metro Horgásztó idilli helyszínén.
2025.09.15

 Ittzés Tamás: A Kodály Iskolának kell lennie az origónak!

Egy évvel ezelőtt vette át főigazgatói megbízatását dr. Ittzés Tamás, a kecskeméti Kodály Iskola új vezetője. A főigazgató a közelmúltban a Kecskeméti Televízió Múzsa magazinjának vendége volt az iskola közelgő, 75. születésnapja alkalmából. Ekkor készült vele egy hosszabb beszélgetés is, amelyben az iskolavezető eddigi tapasztalatairól, az általa ideálisnak tartott iskolaképről és a jubileum kapcsán tervezett eseményekről is beszélt.
2025.09.14

Legendák érkeztek Kecskemétre a Szerencsekoncertek keretében

A Szerencsekoncertek egy több mint 80 állomásos ingyenes eseménysorozat legendás magyar előadók és közönségkedvencek részvételével. A Szerencsejáték Zrt. által szervezett koncertturné szeptember 4-én kezdődött el és október 19- ig tart, mottója: „ A zene összeköt.” A koncertélmény elérkezett Kecskemétre is melynek köszönhetően rock legendák léptek fel szeptember 13-án, este. Hevesi Tamás és a Korál – Balázs Fecó emlékére koncerttel örvendeztették meg a hírös város közönségét.