A Kodály Művészeti Fesztivál kellemes kikapcsolódást ígérő eseményei, így például a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar negyedik nemzetközi karmesterkurzusának hangversenye, illetve az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Kodály Intézet és a szintén 50 éves Nemzetközi Kodály Társaság jubileumi koncertje a Hírös Agórában, az Ars Nova Énekegyüttes könnyed, nyár esti műsora az evangélikus templomban, a 75 éves Kodály Iskola kórusainak közös fellépése az ÉZI-ben, Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnök előadása a magyar pásztorok zenei hagyományairól a Katona József Könyvtárban – augusztus hónapban többek között ezek a programok várják a hírös városban a zeneszeretőket.
A kecskeméti születésű Fülei Balázs, Liszt Ferenc-, Artisjus és Junior Prima díjas zongoraművész generációjának egyik legkreatívabb előadója. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny szerepel, köztük Beethoven, Liszt, Brahms, és Bartók összes zongoraversenye. A Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi docense, világszerte tart mesterkurzusokat. Az Echo Nyári Akadémia alapítója és művészeti vezetője, amelyet a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban rendeznek évente.
A Lurkókaland Képességfejlesztő Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása” pályázati konstrukció keretén belül. A támogatott program azonosító száma NTP-TEHETSEG-24-0032, a támogatás mértéke 2.496.000 Ft.
Az elmúlt napokban ismét jelentős nemzetközi meghívásnak tett eleget az Aurin Leánykar, a kecskeméti lányok a „World Choir Festival – Hong Kong” elnevezésű nívós kórusfesztiválon képviselték Magyarországot. Énekeikkel a Durányik László vezette együttes tagjai a több mint 30 országból érkezett neves kórusvezetőket, zenei szakértőket és a népes kínai zeneszerető közönséget egyaránt elbűvölték.
Kecskemét számára Kodály Zoltán életműve nem csupán emlék, egy tiszteletreméltó szép hagyomány, hanem ma is elevenen élő örökség és iránytű. A város zenei kultúrájának szívében ott pulzál az a szellemiség, amely Kodály Zoltán pedagógiai és alkotóművészi munkásságából táplálkozik – és amelyet minden évben újra értelmezünk a Kodály Művészeti Fesztivál idején.
Hetedik alkalommal rendezték meg idén a Tőserdei Népzenei Tábort, amelyre most is túljelentkezés volt. A tábor ideje alatt citera, furulya, hegedű, nagybőgő és népi ének hangjai töltik meg a helyszínt.
A Hírös Agóra különleges nyáresti koncertsorozata a szecessziós Városháza hangulatos Díszudvarán holnap este folytatódik. Kecskemét impozáns épületének Lechner Ödön Díszudvarába ezen a hétvégén is várják az érdeklődőket péntek és szombat esti koncertekkel.
HA Esték a Díszudvarban címmel megkezdődött a Hírös Agóra programsorozata Kecskemét impozáns épületének, a szecessziós Városházának Lechner Ödön díszudvarán.
Augusztus 21-én a Budai Várban a szabadságvágy és az összetartozás ünnepe vár: a Mandoki Soulmates koncertje egyszerre jubileum és ajándék minden zeneszerető részére. Leslie bátorságának élő önarcképe, álmai és víziójának sikerei kelnek életre. Ötvenéves zenei útját, örök szabadságvágyát ünnepli a legnagyobb Soulmates-dalokkal, meglepetésekkel és felejthetetlen pillanatokkal.
A következő hetek sokaknak elhozzák a jól megérdemelt pihenést. A kecskeméti muzsikusok, komolyzenei együttesek számára is most a feltöltekezés időszaka következik. Többen közülük azonban pódiumra lépnek, igaz nem a hírös városban, hanem az ország más településein vagy épp külföldön: az Aurin Leánykar például Hongkongban énekel majd.
Hatalmas érdeklődés övezte a június 25-28 között megrendezett Street Food Street Art és Borsétányt Kecskeméten, ahol közel 50 kiállító, neves és hiteles borászatok, interaktív művészeti tér és 12 ingyenes koncert várta az érdeklődőket. A 4 napon át tartó rendezvénysorozatra majd 40 ezren látogattak ki.
Jótékonysági hangversenyt szervezett a Ferenczy Ida Egyesület a kecskeméti Szentháromság temetőben álló Ferenczy család sírbolt megmentéséért. Szombaton a Cifrapalota Pávás termében azért csendültek fel a dallamok, hogy a befolyt összegből felújítsák a Szentháromság temetőben található, az Ybl Lajos által tervezett, Ferenczy Idának, Sissi királynő felolvasónőjének is végső nyughelyet adó síremléket.
Kilencedik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Bohém Jazzfővárost. Az augusztus 7-10. között zajló zenei rendezvényről a főszervező Ittzés Tamással beszélgettünk.
A tanév utolsó két próbájához kapcsolódóan kétnapos minikonferenciát és workshopot rendeztek a hétvégén a Kecskeméti Kodály Iskolában a Ma.Mu Erasmus+ projekt részeként. A program az Aurin Leánykar próbáihoz igazodott, így a zenélés és a közös gondolkodás természetes módon kapcsolódott össze. Az eseményre Pécsről, Budapestről és Szegedről érkeztek egyetemi hallgatók és pedagógusok, hogy együtt keressék a válaszokat arra, hogyan segíthetik a tanulási nehézségekkel, különösen a diszkalkuliával küzdő gyermekeket.
Döntött a közgyűlés az alapítványi források átadásáról. Ennek értelmében az Aurin és Miraculum Alapítvány, a Kecskeméti Kodály Iskoláért Alapítvány valamint a Pressley Ridge komplex nevelési és oktatási program végrehajtása részesül támogatásban.
Az év tanára lett Rózsa Hajnalka, aki a Kecskeméti Kodály Iskola évzáróján az intézmény első tanítójáról elnevezett Gyökössy Erzsébet-díjat vehette át. Az idén alapított elismerésre a tantestület által kiválasztott öt jelölt közül szavaztak a diákok, végül ők választották meg legjobbnak a földrajz–biológia szakos tanárnőt, aki a diákönkormányzatot is összefogja, s aki részt vesz minden fontosabb iskolai programban.
Szerda este tartják a Találkozások című pódiumbeszélgetés soron következő estje a Katona József Könyvtárban, melyen Ba Éva színházi súgó és Palotás Gábor ütőhangszeres művész lesz Kriskó János vendége.
Kézműveskedés, fúvós zenekar, kocskamert és káprázatos hangulat. A Múzeumok Éjszakájának egyik legkedveltebb állomása a Bozsó Gyűjtemény, ami nem véletlen, hiszen este hattól éjfélig a legkülönlegesebb programokban vehetnek részt a látogatók. A kisebbektől a nagyobbakig mindenki találhatott magának elfoglaltságot. A KTV stúdióvendége volt Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény kuratóriumi elnöke és a Kecskeméti Múzeumok Éjszakájának egyik szervezője.
Életre kelt Kecskemét és számos intézménye szombat délután 5 óra és éjfél között. Pár óra alatt több ezren látogatták meg a Múzeumok Éjszakájához csatlakozó intézményeket, helyszíneket. A paletta idén is színes volt: egyebek mellett egyedülálló, lenyűgöző kiállítások, koncertek, retro járművek, divatbemutató és koponyák tömkelege várták a MúzÉjezőket.
A Bozsó Gyűjteményben pezsgett az élet a Múzeumok Éjszakáján. A 18 órai kapunyitás után gyorsan megtelt a két udvar, és a kiállításokra is sokan voltak kíváncsiak. A Kecskeméti Városi Fúvoszenekar vidám dallamaitól Albrecht Dürer elgondolkodtató metszeteiig ívelt az este kínálata.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.