A KTE csapata vasárnap a Kisvárda vendégeként lép pályára. Pálinkás Gergő szerint jó erőkből álló ellenfélhez látogatnak, így nem vár rájuk könnyű találkozó.
Marco Rossi még kedden hirdette ki a magyar válogatott keretét, mely utolsó két Eb-selejtezőjére készül. A keretben ismét három játékos kapott helyet Kecskemétről, ezzel az egy klubból érkező futballisták számában, ismét a KTE-t képviselik a legtöbben.
Bencsik, Haász és Pál sem tudta vállalni a játékot pénteken az Aramis SE ellen. A hadra fogható kerettagok viszont becsülettel küzdöttek, és bezsebelték a roppant fontos három egységet.
Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga idei évből hátralévő fordulóinak pontos beosztását. További négy találkozó időpontja lett ezzel hivatalos, egyben az is eldőlt, hogy december 17-én ér véget az őszi szezon hazai pályán.
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a Kecskeméti TE a Kisvárda vendége lesz vasárnap 13:30-kor. A találkozó kapcsán itt van minden fontos információ a drukkereknek.
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette a magyar A-válogatott keretét az utolsó Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti csapatban ezúttal újra három kecskeméti játékos kapott helyet.
Azonos pontszámmal várhatták a csapatok az összecsapást, amely a felsőházi tagságért folyó küzdelemben roppant fontos volt. Az SG Kecskemét Futsal az első félidőben ragyogó produkciót vonultatott fel, és az ott megszerzett háromgólos előnyt nem adták ki a kezük közül.
November 1. és 15. között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) - nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az EgészségAblak új funkciójáról csütörtökön az MTI-nek.
Vasárnap a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadta csapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában. Szabó István együttese nagyon akarta a sikert, ennek meg is lett az eredménye.
Iyinbor Patrick Szegeden továbbjutást érő gólt fejelt hét közben, a gólhoz közel járt egyébként a Groupama Arénában is ősszel, akkor viszont a gólvonalról kivágták lövését. Védőnk szerint különösen kellett nekik ez a két siker, legalább annyira, mint a szurkolóknak.
Az OTP Bank Liga 12. fordulójában csapatunk ellenfele a Ferencvárosi TC lesz a Széktói Stadionban vasárnap 14.45-től. A címvédő ugyan a papírforma alapján természetesen esélyesebb, de egy dolog biztos, játékosaink most sem feltett kézzel fognak pályára lépni.
A szegedi kupasiker után már a Ferencvárosra készül csapatunk és szakmai stábunk, hiszen vasárnap a bajnokot fogadjuk 14:45-kor a Széktói Stadionban. Szabó István hisz csapatában, szeretnék megnehezíteni az éllovas dolgát.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában a Szeged-Csanád GA vendége volt a Kecskeméti TE szerda este. Csapatunk nehéz mérkőzésen Iyinbor Patrick góljával harcolta ki a 16 közé jutást.
Vasárnap 14:45-kor a Ferencvárost fogadja csapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A nagy érdeklődésre való tekintettel a rendőrség ideiglenes közlekedési rendet vezet be, ennek kapcsán is összeszedtünk mindent tudnivalót drukkereinknek.
Szerdán 19 órakor a Szeged-Csanád GA vendégeként csatázik a KTE MOL Magyar Kupa mérkőzést. A találkozó kapcsán összeszedtünk minden fontos tudnivalót drukkereinknek.