Scoregoal: csütörtökön az MVFC otthonában kell bizonyítani

KÖZLEMÉNY
2024. 02. 27., 20:46
A DEAC elleni győzelem fontos volt a felsőházi rajtot illetően az SG Kecskemét Futsal számára. Csütörtökön már a döntőre is jó esélyekkel pályázó MVFC Berettyóújfalu ellen kell bizonyítani az ezer sebből vérző kék oroszlánoknak.

A két gárda ütközetei az alapszakaszban egy döntetlent és egy hajdúsági győzelmet hoztak. Most a felsőházban ismét összecsapnak az együttesek csütörtökön 18:30-as kezdéssel.

A Kecskemét győzelemmel rajtolt a rájátszásban (4-3 a DEAC ellen), míg a Berettyóújfalu a címvédő Haladás otthonában maradt alul 4-1-re.

A hírös városiaknál egyre több játékos szereplése válik kérdőjelessé, míg a házigazda MVFC argentin játékossal kiegészülve várhatja a folytatást.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Az idei szezonunk a küzdelemről szól, és arról, hogyan oldjuk meg a nehézségeket. Akármennyire szeretnénk figyelmen kívül hagyni ezeket a tényezőket, most sem tehetjük, mert újabb játékos dőlt ki Krajcsi személyében, aki a DEAC elleni összecsapáson sérült meg. Várjuk még az információkat, mennyi időt vesz igénybe a rehabilitációja. Vannak rajta kívül is maródiak, valamint ketten az utánpótlás válogatottal készülnek most. Mondanom sem kell, hogy mennyire komplikált így a felkészülésünk a következő megmérettetésre. Aki pályára tud lépni, mindent meg fog tenni, és a maximumot fogja nyújtani, ebben biztos vagyok. A Berettyóújfali méltán lehet büszke a múltjára és jelenére, ők az összecsapás esélyesei, de nem feltett kézzel fogunk játszani, ezt megígérhetem.

MVFC Berettyóújfalu – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI felsőházi rájátszás, 2. forduló
2024.02.29, 18.30 @ Pálfi István Rendezvénycsarnok

Élő közvetítésről egyelőre nem kaptunk információt. Ha lesz, akkor feltétlenül megosztjuk szurkolóinkkal a linket a meccset megelőzően.