Kategória: Sport
Keresés
Dátum választó
Rendezés
23 találat
2024.06.28

Szabó István: a szervezettséget szeretném látni

Hamarosan véget ér a felkészülés második hete, jön az első edzőmeccs, ennek apropóján vezetőedzőnket kérdeztük az eddig elvégzett munkáról. Csapatunk szombaton Tiszakécskén vívja első edzőmeccsét 9:30-kor, ennek kapcsán is megosztotta velünk várakozásait Szabó István.
2024.06.27

A Kecskeméti Sportiskola Röplabda Akadémiájának sikerei a KTV-ben

Kiváló évet zárt a Röplabda Akadémia. Az U20-as és az U15-ös korosztályos fiú csapatai nyerték a magyar bajnokságot, az U17-es fiúk negyedik helyen zárták az országos döntőt. Az U13-as korosztály A és B csapata is országos döntőbe jutott, ahol egy bronzérmet és egy hatodik helyet sikerült elérni, valamint a leány U15-ös csapat országos döntőben elért ötödik helyezése is az utóbbi évek legjobb eredménye. A sikerek kapcsán voltak a KTV vendégei csütörtökön Karagics Mátyás és Kiss Éva vezetőedzők.
2024.06.26

A sport és a tanulás is egyformán fontos a Burján testvéreknek

Burján Laura és nővére Bianka a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián kezdett kosárlabdázni, majd mindketten egyetemi diplomát szereztek, sőt mindketten másoddiplomás képzésen is részt vesznek. Laura egyetemi tanulmányai mellett a TFSE-MTK NBI/A osztályban játszó csapatában egyre több játéklehetőségez jut, Bianka pedig egykori alma máterében ősztől már két csapat mellett is dolgozik edzőként. A testvéreket a kecskeméti akadémiához való kötődésükről, terveikről kérdeztük.
2024.06.24

Sinka-Pálinkás Szofi: mindig tárt karokkal fogadnak az Akadémián

Sinka-Pálinkás Szofi az előző szezon végén, 2023 nyarán igazolt a Soproni Darazsak Akadémiára. Már túl van a felnőt bajnoki szereplésén is, Cegléden, győztes mérkőzésen bemutatkozott a Sopron felnőtt csapatában az NB I/A csoportjában. Szofi adottságai és hozzáállása miatt az egyik nagy reménysége a magyar kosárlabdázásnak. Az akadémia évzáró ünnepségén átadta bekeretezett mezét Ivkovicné Béres Tímeának, az utánpótlásnevelő intézmény vezetőjének. Az első soproni szezonjáról, Kecskeméthez kötődéséről kérdeztem.
2024.06.24

Kiváló évet zárt a Röplabda Akadémia

A Kecskeméti Sportiskola 16 éves fennállása óta az egyik legsikeresebb szezonját zárta a Röplabda Akadémia, mert az U20-as és az U15-ös korosztályos fiú csapatai nyerték a magyar bajnokságot, az U17-es fiúk negyedik helyen zárták az országos döntőt, az U13-as korosztály A és B csapata is országosdöntőbe jutott, ahol egy bronzérmet és egy hatodik helyet sikerült elérni, valamint a leány U15-ös csapat országos döntőben elért ötödik helyezése is az utóbbi évek legjobb eredménye.
2024.06.24

Nyárindító Úszóverseny a Kecskeméti Fürdőben

Immár harmadik alkalommal rendezte meg 2024. június 22-én a BÁCSVÍZ KVSC és a Kecskeméti Fürdő a Nyárindító Úszóversenyt, mely első sorban a fiatalabb korosztály számára nyújtott versenyzési lehetőséget. A megmérettetés sokaknak amolyan főpróba volt a korosztályos nyári országos bajnokságokra. A jó hangulatú versenyen 34 egyesület több mint 200 versenyzője indult el, köztük a BÁCSVÍZ KVSC 21 sportolója, akik 16 arany-, 12 ezüst- és 10 bronzérmet gyűjtöttek. Az egyesületi pontversenyt a Kecskeméti Sportiskola nyerte, második helyen a BÁCSVÍZ KVSC, a hamradik helyen pedig a Békéscsabai Előre Úszó Klub végzett.
2024.06.21

Gera Ferenc célja a felnőtt válogatottság

Gera Ferenc, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedett játékos márciusban, a Szeged elleni győztes mérkőzésen mutatkozott be a Duna Aszfalt – DTKH Kecskemét NB I/A osztályú csapatában. A kecskeméti csapat kimagasló játékkal nagyon fontos győzelmet aratott a Szeged ellen. Gera Ferenc 2 büntető értékesítésével járult hozzá a győzelemhez. Június 12-én, a szezonzáró ünnepségen átadta bekeretezett mezét Ivkovicné Béres Tímeának, az Akadémia vezetőjének. A Mercedes-Benz Sport Akadémia előterében egyre gyűlnek azoknak az egykori fiataloknak a mezei, akik innen indulva felnőtt csapatokhoz kerültek ez elmúlt évtizedben.
2024.06.20

A Fehérvár ellen kezd majd itthon a KTE

A Magyar Labdarúgó-szövetségben csütörtökön elkészült a 2024–25-ös idény sorsolása. Az első fordulóban a bajnok Ferencváros a DVSC otthonában lép pályára, az ezüstérmes Paks Dióssgyőrben, a bronzérmes Puskás Akadémia pedig Újpesten vendégeskedik.
2024.06.18

Gereben Lívia: nagyon jó érzés visszatérni az Akadémiára

Gereben Lívia a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról Szekszárdra került, ahol több éven keresztül a város NB I/A osztályú csapatát erősítette, sőt a válogatottban is bemutatkozott. Súlyos betegségéből óriási akaraterővel felépült és vissza küzdötte magát az élvonalba. Pályafutását a román bajnok Sepsiszentgyörgy csapatában folytatta, ahol ismét kiemelkedően játszott. Az Akadémia szezonzáró ünnepségére idén is visszatért egy kis időre, ahol egykori edzői örömmel fogadták. Jelenlegi egyesületéről, jövőbeli terveiről kérdeztem Líviát.
2024.06.17

Adamik Csilla és Hegedűs Gergely voltak a vendégeink

A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia szezonzáró ünnepségén adták át Adamik Csillának a 2024-es év Minőség Díját, aki több mint tíz éve leány szakágvezetőként összefogja az szakemberek munkáját, tanítja, neveli a következő generációt. Ezzel kapcsolatban volt vendégünk a KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában Adamik Csilla. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U16-os fiú kadett csapata pedig harmadik helyezést ért el Budapesten a Zsíros Csarnokban rendezett országos B döntőben. Ezzel kapcsolatban pedig Hegedűs Gergely edzőt hívtuk meg a stúdióba.