Folytatódott a fi200 klub Bácsalmáson: második alkalommal gyűltek össze helyi vállalkozók, termelők, civilek és önkormányzati szereplők, hogy a közösségi gazdaságépítés érdekében jobban megismerjék egymás tevékenységét és igényeit.
Idén már 29-ik éve szervezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a kecskeméti állásbörzét. A mai rendezvényen (péntek) 22 kiállító, 70 munkakörben, 400 állást kínált.
Zivatarok miatt adtak ki Bács-Kiskun vármegyére másodfokú riasztás a mai napra. Az előrejelzések szerint az újabb hidegfront erős széllökésekkel érkezik.
A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki miután maga is csalás áldozatává vált, az őt becsapó ismeretlentől „kárpótlásul” kapott megbízás alapján a bankszámláira érkező, újabb csalások károsultjaitól származó pénzösszegek továbbutalását végezte jutalék fejében.
Két indiai származású szerzetes vendégeskedett hétfőn Borotán. Tete Remis és Mahimai Raj Anthony atyát Tóth Renáta polgármester és Koch Csaba, a Koch Borászat ügyvezető-tulajdonosa invitálta a határközeli településre Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója közreműködésével.
A sofőr elszaladt a helyszínről azután, hogy előtte több fának is nekicsapódott és felborult egy autóval Fülöpháza közelében az 5215-ös úton szombaton.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének Környezetvédelmi Albizottsága Kecskeméten tartotta idei első ülését. Az eseményen részt vett a környezetügyért felelős államtitkár, a közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár, valamint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, aki a Környezetvédelmi Albizottság elnöke.
Szerda délután ünnepélyes keretek között adták át Jakabszálláson az újonnan elkészült mélyfúrású ivóvízkutat, amely a település víziközmű szolgáltatásának biztonságát szolgálja. A rendezvényen részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
Május 17-én és 18-án rendezik meg a Muzsikál az Erdő rendezvénysorozatot, amelynek keretében klasszikus-, könnyűzenei és népzenei koncertekben lehet részük az érdeklődőknek a lombkorona árnyékában két településen is. A Bohém Jazz Quartet Kecskeméten a Nyíri-erdőben, a Hot Jazz Band pedig Lakiteleken lép fel. A rendezvénysorozat részletes programjáról Szabó Lajos erdőmérnök beszélt a KTV-ben.
Újabb „döglött ügy” végére került pont - Az elkövetés után közel 32 évvel később született jogerős ítélet az idős özvegyasszony életét 350.000 forintért kioltó férfi ügyében. Az 1993-as soltvadkerti gyilkosság ügyében egy helyszínen talált cigarettacsikk vezette nyomra a rendőröket. Az alábbiakban a Szegedi Ítélőtábla szerdai közleményét közöljük.
A Kecskeméti Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt három személlyel szemben, akik egy kecskeméti nagyáruházból úgy vittek el több nagy értékű terméket, hogy azok vonalkódját olcsóbb termékek vonalkódjára cserélték ki.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán az 50-es és az 54-es kilométerszelvények között Örkény térségében 2025. május 5-től várhatóan 2025. május 24-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A burkolatfelújítás ideje alatt forgalomterelés zajlik a 49-es és az 57-es kilométerszelvényeknél található műszaki átjárók között. 2025. május 15-től várhatóan 2025. május 24-ig az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán az 53-as kilométerszelvényben található Örkény csomópont le- és ráhajtó ágai burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerülnek. Irányonként kétszer két sáv áll a közlekedők rendelkezésére, kivéve a terelés kiépítésének és elbontásának idejét. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.