Scoregoal: folytatódik a flúgos futam

KÖZLEMÉNY
2023. 01. 17., 07:29
Az év végi erőltetett menet után ismét rengeteg mérkőzés jön egymás után, ráadásul a válogatottbeli összecsapások négy játékosunkat extra terhelésnek tette ki. Csütörtökön és hétfőn is két riválissal csap össze az SG Kecskemét Futsal gárdája, a legfontosabb most viszont az lesz, hogy elkerüljük az esetleges sérüléseket.

A január 9-én, sikeresen megvívott kupacsata után csak csökkentett létszámmal tudott készülni az SG Kecskemét Futsal alakulata.

A horvátországi, porecsi nemzetközi felkészülési tornán a magyar és román válogatottakkal négy játékosunk is pályára lépett. A viadalt végül a magyar gárda nyerte meg, míg a román csapatból erdélyi futsalosunk, Mánya Szabolcs érdemelte ki a legjobb játékosnak járó díjat.

Ami a csütörtöki, Aramis elleni bajnokit illeti, sok szempontból fontos összecsapás lesz ez a későbbi, felsőházi küzdelmeket illetően. Az odavágón 1-1-es döntetlen született az alapszakaszban, így egészen biztosan parázs ütközetre lesz most is kilátás. Győzelem esetén a hírös városiak tovább növelhetnék előnyüket a Budaörssel szemben. Ez azért érdekes, mert minél előrébb végez egy csapat az alapszakaszban, annál több pontot visz magával a felsőházba.

Az SG Kecskemét Futsal a tabella 3. helyén áll jelenleg a 12 csapatos pontvadászatban 38 ponttal, míg ellefelüknek néggyel kevesebb egysége van, és az 5. pozíciót foglalják el.

Marko Gavrilovic sportigazgató számára most a legfontosabb, hogy az intenzív heteket sérülés nélkül tudják abszolválni:

-Hét mérkőzést vívtunk meg egy hónap alatt karácsony előtt, ez rendkívül sokat kivett belőlünk, jót tett a pihenő mindenkinek. Január 3-án már edzésbe álltunk, mert kupameccs várt ránk 9-én. Ezt követően négy játékosunk is válogatottbeli felkészülési tornán vett rész Porecsben, ahol szintén magas terhelést kaptak. Nehéz ilyen erőltetett menetben dolgozni, mert a játékosok emberek, nem robotok, szükségük van pihenésre, hogy elkerüljük a sérüléseket. Két nagyon fontos bajnoki vár ránk öt nap alatt, csütörtökön az Aramis, hétfőn a Veszprém érkezik Kecskemétre. A keret is átalakult, voltak távozók és érkezők, az új két játékost is be kell építenünk. Speciális helyzetben vagyunk tehát, nagyon meg kell fontolnunk, milyen összeállításban küldjük pályára majd a csapatot, ki és mennyi percet tud vállalni optimálisan. Ezek a tényezők még nehezebbé teszik számunkra az előbb említett két rangadót. Minden erőnkkel azon dolgozunk most a napokban, hogy a legjobb arcunkat mutassuk majd, és megszerezzük a számunkra fontos pontokat. Számomra, mint sportigazgatónak most azonban az a legfontosabb, hogy sérülések nélkül tudjuk lehozni az alapszakaszt, hogy teljes létszámban mehessünk neki majd a felsőházi küzdelmeknek. Csütörtökön és hétfőn is óriási szükségünk lesz szurkolóink támogatására. Jöjjenek ki minél többen, és álljanak mellénk!

SG Kecskemét Futsal – Aramis SE
Férfi futsal NBI alapszakasz 18. forduló
2023.01.19., csütörtök 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva

Live Stream a klub YouTube csatornáján lesz elérhető.