SG Kecskemét Futsal: pénteken már edzőmeccs következik

KÖZLEMÉNY
2024. 07. 17., 17:15
Egy héttel ezelőtt kezdte meg a felkészülést a 2024/25-ös bajnoki évadra az ezüstérmes SG Kecskemét Futsal. Marko Gavrilovic sportigazgatót kérdeztük az elmúlt napok eseményeiről.

-Reménykedtünk benne, hogy a tavaly elért bravúros ezüstéremmel több támogatót fogunk találni a csapat mellé – nyilatkozta a szerb szakvezető. – A klubvezetés mindent meg is tett ennek érdekében, ám lehetőségeink úgy tűnik, nem bővültek. A tavalyi keretből ketten távoztak. Milosavljevic év közben, Rigó a szezon végén. Az ő pótlásukra érkezett Csikós és Sallai, ám nekik még fejlődniük kell sokat, idő kell, hogy elérjenek arra a szintre, amire szükségünk lesz. Elmondható tehát, hogy hasonlóan szűk kerettel vágunk neki a 2024/25-ös idénynek, mint az előző évadban. A felkészülést a múlt héten megkezdtük, mindenki motiváltan tért vissza. Sajnos az előző szezonban elszenvedett kisebb-nagyobb sérülésekkel még páran küszködnek, de bízom benne, hogy hamarosan mindenki teljes terheléssel tudja majd az eltervezett munkát végezni. A lehető legtöbbet akarjuk kihozni az alapozásból, hogy a rájátszásba tudjunk kerülni a bajnokságban. Megvan a felépített rendszer, amely mentén fogunk dolgozni a következő hetekben az augusztusi bajnoki rajtig. Pénteken már edzőmeccs is vár ránk a TFSE ellen a fővárosban, ami az első erőfelmérő lesz a felkészülésünk során – zárta gondolatait Marko Gavrilovic.

Az SG Kecskemét Futsal edzőmeccseinek sora véglegessé vált, viszont mindegyik zárt kapuk mögött kerül megrendezésre a csapatok megegyezése szerint.

07.19. TFSE – Kecskemét  

07.24. Kecskemét-Aramis

07.28. Kecskemét-Nyíregyháza

08.03. Kecskemét-MVFC