Sikeres nyár után komoly kihívások előtt a kecskeméti vízilabdázók

2025. 09. 04., 13:53
A Kecskeméti Sportiskola vízilabda-szakosztálya eredményes nyári felkészülést tudhat maga mögött. A játékosok edzőtáborokban, tornákon és felkészülési mérkőzéseken edződtek, és több korosztály is dobogós helyezésekkel tért haza a nyári megmérettetésekről.

A legnagyobb sikert a miskolctapolcai jubileumi, 10. Mento Kupán aratták, ahol a KESI U18-as együttese ezüstérmet szerzett. A torna különlegessége, hogy két kecskeméti játékos, Heródek Milán és Tóth Zalán 14-14 góllal a társgólkirályi címet is elnyerte. – Nagyon büszkék vagyunk a srácokra, mert nemcsak eredményességben, hanem játékban és hozzáállásban is megmutatták, hol tartanak. Az ilyen nemzetközi tornákon való helytállás rengeteget számít a fiatalok fejlődésében – értékelte a szereplést Gyenes István, a vízilabda-szakosztály vezetőedzője. A gyermek korosztály sem maradt siker nélkül: a rangos Martfű Kupán a kecskeméti fiatalok a harmadik helyen végeztek. A serdülők és ifik Szegeden készültek, ahol még egy női OB I-es csapattal is megmérkőzhettek, a legfiatalabb, 2013-as születésű játékosok pedig Székesfehérváron edzőtáboroztak. A program célja a technikai fejlődés mellett a csapatkohézió erősítése volt.– A közös edzőtáborokban a gyerekek megtapasztalják, milyen egy nagyobb közösséghez tartozni. Ez legalább olyan fontos, mint maga a játék– hangsúlyozta a vezetőedző. Az utánpótlás-bajnokság idén a szokásosnál hamarabb rajtolt. A KESI csapatai az OSC és a Ferencváros ellen már pályára léptek, igaz, a pontszerzés eddig nem sikerült. A folytatásban a KSI és az Újpest vár a kecskemétiekre. A szakosztály három országos (gyermek, serdülő, ifjúsági) és három területi bajnokságban (Gyermek III, Gyermek IV, Baby) indít csapatokat. A célkitűzés az országos mezőnyben a legjobb 12 közé jutás. Szeptembertől a szakosztály úszásoktatási programot is indít, amely lehetőséget biztosít azoknak a gyerekeknek, akik már kinőttek a sportiskolai úszóprogramból.– Nemcsak versenyzőket szeretnénk nevelni, hanem olyan fiatalokat, akik megszeretik a vizet és a sportot. A legfontosabb, hogy egészséges, jó fizikumú, közösségben jól működő gyerekeket adjunk vissza a szülőknek – fogalmazott Gyenes István. A Kecskeméti Sportiskola vízilabdázói tehát a sikeres nyár után bizakodva vághatnak neki a szezon kihívásainak, ahol az eredmények mellett a nevelés, a közösségépítés és a sportág szeretetének átadása is központi szerepet kap.