Sündisznót mentettek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

2023. 10. 31., 11:40
Különös vendége volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának hétfőn. Az intézmény sportcsarnokának egyik radiátora alatt, egy kifejlett sün vackolta be magát. A Kiskunsági Nemzeti Park szakembere természetesen az állat megmentésére sietett.
Fotó: Harkai György
A galéria 17 képet tartalmaz

Különleges helyre hívták Vajda Zoltánt, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezető ökológusát tegnap (hétfő) délután. A II. Rákóczi Ferenc Általános iskolából jelezték a szakembernek, hogy a sportcsarnok első emeletén az egyik radiátor alatt találtak egy sünt. A könnyűnek látszó sünmentést nagyban nehezítette, hogy az állat védekezésképpen természetesen összegömbölyödik.

Sok különleges helyszínre hívtak már állatot menteni, de szerintem ez az egyik legkülönlegesebb. Eleve, hogyan kerül egy sün egy épületnek az első emeletére? Hogy megy föl a lépcsőn?
— mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának vezető ökológusa.

A szakember az iskola karbantartóját is segítségül hívta, hogy a burkolat rögzítését meglazítva ki tudja szedni az állatot. A művelet végül 20 percig tartott. Az, hogy a kifejlett, idős állat mikor és hogyan jutott fel az emeletre örök rejtély marad.

- Nem meglepő a városokban a sün, ugyanis itt él közöttünk, de mivel éjszakai állat, nagyon ritkán találkozunk vele. Nem tudom valaha kiderül-e, hogy mi az oka, hogy ott volt
— fogalmazott a mentési akció után Vajda Zoltán.

A megmentett sün jó helyre került, a védett állat a város szélén, a Nyomás nevű terület mellett talált új otthonra.