Süngarázs a Sün Balázsnak?

2023. 10. 30., 20:38
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet. Ebben az időszakban érdemes mellőzni a levélégetést és a lombhalmokat, rőzserakásokat csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében. Avar helyett akár ún. süngarázst is beszerezhetünk az állatok számára.

Az őszi levélhullással együtt jár a kerti munka. Azzal pedig együtt járhat a felelős és természetbarát gondolkozás, ugyanis az avarhalmok, gallyak búvó- és telelőhelyet jelenthetnek a sünöknek. Megfontolandó, hogy ne vasvillával essünk neki egy-egy rakásnak a kertben, hanem szerszámnyéllel, az alsó részen pedig inkább kézzel forgassuk át a halmokat. És főleg soha ne gyújtsuk fel helyben az ilyen rakásokat. Az állatokat teljesen álcázhatja a tüskékbe ragadt falevél és gally.

Vajda Zoltán a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezető ökológusa elmondta, ha valahova összekupacoljuk a faleveleket, ne csodálkozzunk rajta, hogy a sünök telelőhelyként fogják használni itt a városban is. Ráadásul a halmok évközben akár szaporodó helynek is alkalmasak.

Télen az egyébként védett, 25 ezer forintos eszmei értékű sünök téli álmot alszanak, takarás nélkül azonban nagyon lecsökkenhet a testhőmérsékletük, ami miatt elpusztulhatnak. A sünök egyébként bárhol előfordulhatnak, mert szeretik a városi környezetet.