Szabó István: érezzük a szurkolók erejét

KÖZLEMÉNY
2023. 02. 24., 19:18
Vasárnap 14:00-kor az Újpest FC lesz a Kecskeméti TE ellenfele a Széktói Stadionban. A mérkőzés előtt Szabó Istvánt, csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük, aki elmondta, nagyon sokat számított neki az FTC ellen is a közönség buzdítása.

– Mekkora lökést tud adni egy Ferencváros elleni döntetlen a folytatáshoz?

– Nagyon bízom benne, hogy minden meccsünk, amikor hátrányból tudunk visszajönni, az különösen nagy lelkierőt tud adni a játékosoknak és a stábnak, hiszen itt egy ilyen közegről beszélünk. Hazai pályán nyerni tudtunk, most vert helyzetből álltunk fel a Fradi ellen. Nagyszerű hangulatban telt a mérkőzés utáni időszak, de most egy kicsit máshogy érzékeltem ezt a helyzetet, mint tavaly. Ősszel nagyon magas érzelmi szintről kellett visszajönni a munkába úgy, hogy nagyon elfáradtunk a Fradi ellen. Most hatalmas koncentrációt érzek a játékosokon, szeretne mindenki jól teljesíteni hazai pályán. Nem győzöm hangsúlyozni, jelenleg csak az Újpesttel foglalkozunk, ezt a játékosokban is tudatosítjuk nap mint nap, nem szeretnénk egyelőre tovább nézni.

– A Fradi után az Újpest érkezik már a Széktói Stadionba, milyen mérkőzésre van kilátás?

– Mindkét csapatnak több mint egy hete volt ezúttal felkészülnie egymásból. Kollégámat ismerve, biztosan nagyon alaposan feltérképeztek minket. Nagyon veszélyes ellenfélnek tartom az Újpestet, mert hiába távozott két meghatározó játékosuk Csongvai és Katona személyében, ez a csapatjátékukon nem látszik meg. Nagyon törekednek a labdabirtoklásra, minden zónában építeni akarják a játékot, ehhez megvannak a góllövőik is, elég csak Csoboth vagy Simon nevét említenem. Egyébként sincs könnyű ellenfél vagy könnyű meccs az NB I-ben, most is nehéz találkozóra számítok. Nagyon fontos lesz az akarati tényező, illetve az, hogy mennyire hagyjuk játszani az ellenfelet, mennyire védekezünk hátul. Ezek mind döntő szempontok. Bízom a csapatomban, a héten nagyon jól és motiváltan dolgoztak a srácok.

– Megnyílik hosszú évek után a városi oldal is, hogyan várja a csapat ebből a szempontból a vasárnapot?

– A 12. játékosunk a közönség, nagyon mellettünk állnak jelenleg, ezt a Fradi ellen is lehetett érezni, hogy micsoda erőt tudnak adni. Most is arra számítok, hogy minél többen kijönnek, és most már mindkét oldalról kaphatjuk a bíztatást. A srácoknak különösen nagy motiváció ez, hogy a kecskeméti közönség ennyire mellettük áll. Minden mérkőzésnek van olyan szakasza, amikor az ellenfelünk jobban játszik, ez teljesen normális. Egész mérkőzésen, de ilyenkor kell igazán a segítség a lelátóról, és ha ezeket a holtpontokat átvészeljük, akkor el tudjuk érni a célunkat, ami most is az, hogy pontot, pontokat szerezzünk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu