Szabó István Nagy Zsoltnak és családjának ajánlotta a sikert

2024. 03. 10., 13:05
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a KTE 3-1-re győzte le a Kisvárdát. A mérkőzés után a vezetőedzők értékeltek.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: Érzelmes meccs volt, mindkét csapat a saját céljai elérése érdekében nagyon odatette magát, de ez így van rendben. Érzésem szerint azért nyertük meg a mérkőzést, mert többet tettünk a sikerért, és a jobb képességű játékosaink remek formában játszottak. Jól reagáltunk a kulcsszituációkra. Az elején láttuk, hogy a Kisvárda középpályáján Lucas jól irányít, Banó-Szabót állítottuk rá, és ezután leginkább felívelt labdákkal tudtak csak próbálkozni a vendégek, ez ellen viszont jól védekezünk.

A második játékrészben a támadójátékosaink kreativitásával tudtunk fölényt kialakítani. A találkozó után az öltözőben arról beszéltem a játékosaimnak, hogy lassan új célokat tűzhetünk magunk elé. Az elsődleges cél a bennmaradás, de 33 pontunk van. Egyeztetek a szakmai stábbal és a vezetőséggel, és aztán közöljük a játékosokkal, milyen újabb motivációt jelentő célokat tűzzünk ki. Ez nem jelenti azt, hogy hátrafelé nem kell már néznünk, de bátran tekinthetünk előre is. Összességében egy nehéz mérkőzésen sikerült begyűjteni a három pontot, és ezzel remélem, hogy tudtunk enyhíteni Nagy Zsolt családjának a fájdalmán. Nekik ajánljuk a győzelmet!  

Feczkó Tamás, a Kisvárda vezetőedzője: Két részre választanám a mérkőzés értékelését. Az első félidőben jól játszottunk, a korai bekapott tizenegyesgólra is remekül reagáltunk. 1–1-nél volt lehetőségünk a vezetés megszerzésére is. A második kecskeméti gól azonban nagy butaságból született meg. Tudtunk, hogy ezen a játéktéren nehéz lesz kialakítani folyamatos játékot, mégis eladtuk a labdát.

A szünet után is támadó szellemben futballoztunk, de a KTE harmadik gólja mélyütésként érte a csapatomat. A hazaiak egy Horváth Krisztoferrel jobbak voltak ma. Nehéz helyzetben vagyunk. Az elmúlt hetek eredményes játékában és a mai napon az első félidőben mutatott játékunk pozitívum, erre kell támaszkodnunk a folytatásban a bennmaradásért vívott harc során.

Forrás: kecskemetite.hu