Szabó István: óriási bravúr a négy pont az FTC ellen

KÖZLEMÉNY
2023. 02. 19., 06:41
A KTE 1-1-es döntetlent játszott az FTC otthonában, melyet követően a vezetőedzők értékeltek.

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője: – Megfelelően kezdtük a mérkőzést, gólt is lőttünk. Ezt követően is adottak voltak a helyzeteink, de ezeket sajnos nem tudtuk belőni. A második félidőben több változtatást is eszközöltünk, mert az ellenfél nagyon jól védekezett, de egy pontrúgásból gólt kaptunk. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a második helyezett ellen játszottunk. Annak ellenére, hogy mi vagyunk a jobb csapat, de ez benne van a futballban, természetesen győzni szerettünk volna.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első félidővel nem voltunk megelégedve, de főleg a mentális tényezőkre vezethető ez vissza. Sokaknak ez az első idénye az NB I-ben, így először is léptek pályára a Groupama Arénában, ahol sosem könnyű játszani. A Fradi minden tekintetben jobban játszott az első játékrészben, akár több gólt is szerezhettek volna. Ennek ellenére, aki azt gondolja, hogy kiabálás volt a szünetben, azt ki kell ábrándítsam, normális hangnemben megbeszéltük, mit kell tennünk. Szerkezeti változtatást hajtottunk végre, meg akartuk tartani elöl a labdákat, abból építkezve. Feljavult a játékunk, azt a KTE-t láttam ezt követően, melyet általában a bajnoki meccseken. A gólunk természetesen tudatos figura volt, melyet ebben az évben már aligha dobhatunk be újra, de sokat gyakoroltuk ezt a variációt, örülök, hogy gól lett belőle. Óriási bravúr, hogy két mérkőzésen négy pontot szereztünk a Ferencváros ellen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu