Szabó István: szeretnénk meglepetést okozni

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 16., 19:10
Szombaton 15:45-kor dobogós csapatok vívnak rangadót Debrecenben. Szabó Istvánnak hiányzói biztosan lesznek, ezzel együtt szeretne meglepetést okozni idegenben is játékosaival.

– Két dobogós csapat találkozik szombaton Debrecenben, ahol korábban még nem sikerült nyernie a KTE-nek. Kell ennél több motiváció?

– A motivációval soha nem volt gond szerencsére, a csapat hozzáállása alapvetően nagyon pozitív. Tavaly már megtapasztalhattuk a Nagyerdei Stadion csodálatos légkörét, sok néző előtt tudtunk egy nagyszerű meccset játszani. Akkor is döntetlen lett a vége, ahogy legutóbb hazai pályán is, úgyhogy a motiváció most is adott.

– Tóth Barna és Zeke Márió eltiltás miatt biztosan nem léphet pályára, hogyan készültök ebben a helyzetben?

– Az tény, hogy az eltiltások miatt nem tudunk azzal a tizenegy játékossal kezdeni, mint legutóbb. Sokszor elmondtam már a szezon során, hogy minden csapatnak vannak visszatérő problémái eltiltások, sérülések, betegségek miatt, így nekünk is, ez benne van a profi futballban, amit tudomásul is veszünk, nem is tehetünk mást. Megfelelő létszámú a játékoskeretünk, így most is azon dolgozunk, hogy megnehezítsük hazai pályán a Debrecen dolgát.

– Milyen ellenfélre és mérkőzésre számítasz?

– A Debrecen hazai pályán különösen, de idegenben is kifejezetten jó csapat. Amióta Srdjan Blagojevic a csapat vezetőedzője, igen motivált, látványos, jó futballt játszó csapatról van szó. Sok beadás jellemzi a játékukat, rendkívül offenzívek, szinte a Pakshoz tudom hasonlítani őket ilyen szempontból. Babunszki személyében van egy gólerős befejezőjük, de a többi támadó is életveszélyes. Kulcskérdés, hogyan tudjuk őket semlegesíteni, illetve hogyan tudunk átmenni támadásba. Hazai pályán a Debrecen az esélyesebb, de szeretnénk meglepetést okozni, így pontot, pontokat elhozni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu