Szakmai zsűri alakult a köztéri alkotások kihelyezésének véleményezésére

Eddig a közgyűlés döntött a köztéri alkotások kihelyezéséről, előzetesen két szakmai bizottság javaslata alapján. Az előmunkálatok során kikérték a főépítész véleményét is.
- Ahhoz, hogy megkönnyítsük a közgyűlés döntését, úgy gondoltuk, hogy kezdeményezzük egy szakmai grémium létrehozását, amely alkotó művészekből, építészekből áll – mondta el Öveges László. Hét taggal alakult meg a szakmai bizottság. A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek, az Építész Kamara, a Mérnöki Kamara egy-egy delegáltat ad, hivatalból tagja a főépítész és a főkertész, a városvezetést Bán János alpolgármester képviseli, a hivatal munkája pedig a jegyzőn keresztül érvényesülhet a tetsületben.
Bán János elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt megtartotta alakuló megbeszélést a bizottság, és konkrét terveket is megvizsgáltak már.
– Fél éve kezdtem el alpolgármesteri munkámat, és az első dolog, amin úgy láttam, hogy érdemes lenne változtatni, pontosan ez volt. Akkor került ki az Izsáki út körforgalmába két művészeti alkotás, amelyekről rengeteg véleményt hallottam pro és kontra, és nekem szegezték a kérdést, hogy is születik ezekről döntés. Amikor pedig felvetettem ezt a kérdést főépítész úrnál, kiderült, hogy folyamatban van egy ilyen testület létrehozása – hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette, hogy hisz a bizottságnak a kollektív bölcsességében.
A beszélgetés során szó volt arról is, hogy városunkban számos jelentős alkotó él, mint például Balanyi Károly tűzzománc művész, grafikus művész. Ő vetette fel, hogy a Kecskemétről készült művészeti alkotások közül válasszák ki a legjellemzőbbet, ő pedig a tűzzománc eszközével felidézi újra. Nem lemásolja, hanem átlényegíti azokat. Így egy tűzzománc kicsinyített alkotást helyeznek el oda, ahol vélhetően a művész festőállványa állt.
Amikor tehát majd az új alkotás elé állunk, ott állhatunk ahol a művész állt, láthatjuk a képet és egyben visszarepülünk 100 évet.
A teljes beszélgetés itt látható:
