Szavakkal és énekekkel adtak hálát iskolájukért és kórusukért

Hálaadó énekkel indult – és úgy is zárult – a Kecskeméti Református Egyházközség hétfő esti ünnepi alkalma. A zenés áhítat első perceiben a jelen lévő énekesek Jámbor Zsolt vezetésével Draskóczy László: Dicsérd Sion Megváltódat című kórusművét zengték el közösen. Szívet melengető érzés volt hallani: „Dícsérni őt gyönyörűség / Adjunk hálát mindenekért / Víg szívvel és énekkel / Víg szívvel és énekkel”.

Ezt követően Varga Nándor lelkész, az Igazgatótanács elnöke előbb köszöntötte a megjelent gyülekezetet, az ünnepelteket és az ünneplőket, majd gondolatait így folytatta: „Hálát adunk és osztozunk annak örömében, hogy 35 évvel ezelőtt újraindult a református oktatás Kecskeméten, gimnáziumi keretek között. Örömünket teljesebbé teszi az, hogy 20 éve a Psalmus Kórus szolgálatával gazdagabbak és ünnepibbek az alkalmaink.” A rövid bevezető után Varga Nándor a 35. zsoltár 28. verse alapján – „Nyelvem hirdeti az igazságodat és dicséretedet minden nap” – hirdette Isten üzenetét: „Nem kötelező és nem is számmisztika, hogy ragaszkodunk a 35-ös évfordulón a 35. zsoltárhoz, hanem azért, mert megvan ebben a zsoltárban minden, amire érdemes odafigyelni, üzenetet hordoz ebben a többszörös ünnepi évben is. Két összetartozó és összekapcsolódó örök kérdésre ad választ ez az igevers. Mit és hogyan? Az elsőre a válasz: Isten igazságát és dicséretét, ezt hirdetjük istentiszteleteken, tanórákon, kórusszolgálatban. Nem minden kórus, amely gyönyörűen énekel, énekli meg ezt. Egészen egyszerű prózai okok miatt, mert nem kerül a repertoárjukba egyházi ének. Vagy nem minden kórus, amely énekel erről, az lélek szerint is megénekli ezt. A második kérdésre, hogy Hogyan?, azt mondja a zsoltár, hogy »nyelvem hirdeti«. Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy nem minden üzenet ér el úgy a szívekhez, mint az ének és a zene által tolmácsolt üzenet. Sokkal többet ad ez a szavaknál. És nem minden ének gyönyörködtet egyformán. De mi most azért vagyunk itt, mert olyan énekszót, olyan zeneszót hallhatunk, amely lélek szerint is meg fog szólalni, a lelkünket is meg tudja szólítani, és gyönyörködteti a lelkünket, a fülünket és egész lényünket. És egy picit »csaltam«, mert egy harmadik kérdésre, a Mikor?-ra is választ ad ez a zsoltárvers: »Minden nap«. A zsoltárossal több ezer éve, itt a kecskeméti református oktatásban 461 éve és 35 éve a hétköznapokban és az ünnepnapokban valljuk, hogy »Nyelvem hirdeti az igazságodat és dicséretedet minden nap«. Mit? Isten dicséretét. Hogyan? Az énekszó mellett. Köszönjük nektek most, akik itt vagytok és szolgáltok közöttünk, a munkát, a befektetett időt, az energiát, a kitartást a mindennapokban is, amikor készültetek erre az alkalomra. Mennyi ajándék, mennyi szépség, mennyi áldás, és ezek mögött milyen sok munka. Azt kívánom mindannyiunknak erre az estére, hogy legyen a Mit? és a Hogyan?, e két kérdés ritka lelki gyönyörűség, áhítat forrása leginkább most és még a következő 20 vagy még több esztendőben is a Psalmus Kórus ajkain is.”

Az ünnepi alkalom folytatásában előbb a Kecskeméti Református Gimnázium Kamarakórusa énekelt (vezényelt Jámbor Zsolt), azután a volt „refisek” vezette vendégegyüttesek – a Katona József Könyvtár Kórusát és a Lajosmizsei Szent Lajos-templom Jubilate Kórusát Virág Barnabás vezényelte, a Cziffra Bandát Anka Péter és Puka Károly készítette fel, a Kalocsa Kamarakórust Englerné Böttger Boglárka dirigálta, orgonán közreműködött Vass-Eysen Ákos –  szolgálatait hallgathatták meg a református templomban szép számban helyet foglalók. Közben a tanulmányait részben a Kecskeméti Református Gimnáziumban végző Németh Zsuzsa orgonaművész egy Bach-toccatát játszott. A kórusok műsorai közötti szünetekben Jámbor Zsolt osztott meg némi információt az elhangzó zeneművekről. A „Refi” Kodály- és KÓTA-díjas pedagógusa a zenés áhítat célját is összegezte: „Ez az este legyen hálaadás a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolásának reményében. Ezért vannak itt a jelenlegi és a régi kórustagok, kórusvezetők, itt vannak a múltat elkezdők, a jelen folytatói és a jövő zászlóvivői.”

A zenés áhítaton az alapításának 20. évfordulóját ünneplő Psalmus Kórus is énekelt. Előbb a jelenlegi kórustagok Szokolay Sándor és Camille Saint-Saëns egy-egy művét adták elő, majd a régiekkel kiegészülve a népes énekkar Kodály Zoltán 121. genfi zsoltárával örvendeztette meg a jelenlévőket. Az együttes közös munkáját elindító és mindmáig irányító vezetőjük, Jámbor Zsolt múltjuk fontos állomásairól is megemlékezett. „Sok-sok Év kórusa cím, országos dicsérő oklevelek, az országos Kodály-versenyeken elért helyezések, külföldi utak, szereplések a Zeneakadémián, a MÜPÁ-ban, a Mátyás-templomban, CD-felvételek, és még sorolhatnám. De legalább ilyen fontosak voltak a szuplikációk, melyek célja az volt, hogy minél több vidéki ifjút győzzünk meg arról, hogy jó ide jönni, Kecskemétre, a »Refibe«. Siker az is, hogy sok-sok iskolai ünnepségen énekeltek kórustagok szólókat, emelve az alkalom fényét. De az igazi siker az, hogy 20 éve működünk – pedig ezért a felvételinél nem lehet pluszpontokat szerezni, és a kórustagok nem azért járnak ide, mert esetleg könnyebb lesz az érettségi. Ráadásul olyan nehéz tisztán, zeneileg magas színvonalon énekelni. Küszködéssel jár és lassú a haladás. De azt hiszem, hogy akik most visszajöttek, és azok is, akik valami okból nem tudtak eljönni, azok velem együtt úgy gondolják: az alkotás örömét, azt az élményt megérezni, hogy harmincan, negyvenen vagy ötvenen együtt vagyunk alkotók, ez az igazi dolog. Siker persze az is, hogy születtek itt örök barátságok, időleges és örök szerelmek. Úgyhogy én nagyon hálás vagyok, és azt kívánom, hogy folytatódjon ez még sokáig a továbbiakban is!”

Az istentisztelet végéhez közeledve Tóth Imre mondott köszöntőt. A Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója így fogalmazott: „Csodálatos alkalom részesei lehetünk, hiszen egy felemelő, megtisztelő, igazán méltó ünnepélyen vagyunk, mely magában hordozza a református oktatás tradícióját, és méltó módon viszi azt tovább a világunkban, kijelölve az utat a következő nemzedéknek. 35 év, megannyi pillanat, melyre jó emlékezni. Köszönöm, hogy ezt az emlékezést kedves kórusvezetők, ti közösen, együtt teszitek igazán maradandóvá!” Tóth Imre hálával gondolt vissza az elmúlt három és fél évtized történéseire, a kezdeti lépésekre, az első szuplikációkra Mikesi Tibor vezetésével és a Németh-évekre – Mikesi tanár úr 2002-ig vezette a gimnáziumi kórust, őt Németh Pál tanár úr követte, aki 2005 júniusáig vezényelte az énekkart. Méltatta a kórusvezetők fáradságos munkáját is, akik a „csoportos” tehetséggondozás gyönyörű szerepére vállalkoztak. Végül Jámbor Zsoltot hívta előre, és ezekkel a szavakkal köszönte meg több évtizedes munkáját: „Negyven éve szolgálsz a zene nyelvén és tanítod a hangjegyek táncának művészetét. Negyven éve, ebből húszat közöttünk. Hálás vagyok, hogy az utad ide vezetett, hiszen művészeted itt kiteljesedhetett. A Psalmus Kórus és a kamarakórus megannyi fellépése, a városi és az országos meghívások mind, mind azt jelzik, hogy valami különleges tehetség rejtőzik benned. Köszönöm a családod támogatását, és feleségednek, hogy egy közös rendszerbe tudjátok a hangjegyeket terelgetni! Engedd most meg, hogy köszönetem és közösségeink köszönete jeléül átadjak neked virágvasárnap estére két belépőt az Operába, a Máté-passióra.”

A jubileumi alkalom utolsó perceiben Mikesi Tibor és Jámbor Zsolt Berkesi Sándor művét, a Jöjj, mondjunk hálaszót énekelte el – eredetileg az elmúlt 35 év harmadik kórusvezetőjével, Németh Pállal együtt Osváth Viktor hasonló című darabját szólaltatták volna meg, ám a jelenleg Budapesten élő és tanító ének-tanár betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepi eseményen. Az este lélekemelő, ihletett percekkel ért véget: zárásképpen a közel 170 tagú összkar Gárdonyi Zsolt Hálaadó énekét, valamint Kodály Zoltán 114. genfi zsoltárát szólaltatta meg.