Szent Annára emlékeztek a huszonegy éves Wojtyla Barátság Központban

Már 21 éve segíti meg a rászorulókat Kecskeméten, a Karol Wojtyla Barátság Központ. Péntek délelőtt, ezt a jeles napot ünnepelték meg az épület előtt. Kezdésként Szénási Pál és lánya Anna zenei előadását hallgathatták meg a résztvevők. Kettős ünnep volt ez az intézmény számára, hiszen a Szent Anna napot sem felejtették el. A keresztény hagyomány szerint Szűz Mária édesanyja volt Anna, akit az édesanyák, nagymamák és családok védőszentjeként ismernek. Az eseményen Fekete Szabolcs atya áldotta meg az épületet. Mint mondta, hat évvel ezelőtt tette Ferenc pápa az Úr Jézus nagyszüleit, az idősek és a nagyszülők védőszentjévé. Kitért a Wojtyla házra is, amely mint kiemelte a szegények gondozása mellett, nemcsak testileg, hanem lelkileg is segítséget nyújt, hiszen a hit, a jámborság, a katolikus és keresztény értékek őrzése is a Wojtyla ház küldetése.

Ezt követően Prof. Dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Kecskemét egykori polgármestere tartott ünnepi köszöntőt. Elsőnek felelevenítette Szent Anna történetét, majd a társadalmi tőke kérdésköre került középpontba. Mint mondta, ez nem más, mint az emberi kapocsaltokban rejlő, különleges rejtett erőforrás, amely arra világít rá, hogy nemcsak egyes emberek életét tudja felemelni, hanem erősíti a társadalmi kapcsolatokat és táplálja egy helyi társadalom fejlődését is. Az ünnepi beszédek után, sor került a koszorúzásra, majd bent az épületben folytatódott az ünnepség. Az eseményen részt vett Almási István, Molnár János országgyűlési képviselő, agrárgazdaságért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Komár Zsuzsanna, államtitkár titkárság vezetője, Budai Csaba a mai ebéd felajánlója, valamint Nagy Cecília a Wojtyla ház egyik alapítójának lánya. Az ünnepségen Almási István is köszöntötte bent a megjelenteket és adta át Molnár János üdvözletét. Mint mondta, segíteni fogják a ház működését. Az esemény zárásaként Oskolás János erre a napra írt versét hallgathatták meg a jelenlévők.