Szűcs Kornél új szerződést írt alá

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 02., 13:22
A Kecskeméti TE ifjú védője, Szűcs Kornél a mai napon meghosszabbította szerződését. A tavaly nyáron Diósgyőrből érkező játékos alapembere lett a KTE csapatának, most pedig hosszú távra is megállapodtak a felek a közös folytatásban.

A miskolci születésű Szűcs Kornél tavaly nyárig egész pályafutását a DVTK kötelékében töltötte, Kazincbarcikán is csupán a kooperációs megállapodás keretein futballozott a piros-fehéreken kívül. Akkor a játékos szerződése lejárt nevelő klubjával, a több játéklehetőség reményében ekkor állapodtunk meg vele a közös folytatásról. Számításai bejöttek, hiszen bemutatkozhatott kezdésként a nemzetközi porondon, ezt követően mostanáig 32 tétmérkőzésen 2 gólpasszt könyvelhetett el eddig KTE mezben. Ezzel természetesen nagy értéke lett csapatunknak, amit a klubvezetés egy új szerződéssel kívánt megerősíteni, mely hosszú távra szól a felek között.

A 22 esztendős, sokoldalú védő nagyon örül, hogy Kecskeméten új otthonra lelt:

– Úgy érzem, hogy itt Kecskeméten sikerült megtalálni a helyemet, és mivel azonosak a célok, így a hosszabbításról is nagyon gyorsan sikerült megállapodnunk. Örülök, hogy itt lehetek Kecskeméten ebben a közösségben, és hogy a továbbiakban is a KTE sikereiért dolgozhatok tovább. Az egyéni célom az volt, hogy minél gyorsabban sikerüljön a beilleszkedésem, töltsek minél több időt a pályán. A szezon végéhez közeledve boldog lehetek, hogy ennyiszer pályára léphettem. Ezért külön köszönet jár a csapatnak, a stábnak és Szabó István vezetőedzőnek. Kaptam egy olyan hitet, amire úgy érzem, hogy szükségem volt. Voltak csodálatos meccseink, amit tudtam, ehhez én is hozzátettem. Nagyon boldog vagyok, hogy ide tartozhatok. A biztos bennmaradás megvan, de nem fogunk hátradőlni ezen a három hátralévő mérkőzésen sem, mindenki ki akarja hozni magából a maximumot, hogy minél jobb eredményt elérve mehessünk el a nyári pihenőre – mondta Szűcs Kornél.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu